Vannak, akik úgy vélik, a fehér márvány már eleve nem volt teljesen kifogástalan, a szobrász életében sem, holott alkotója a művét jelképként arra szánta, hogy Firenze városát és az ideális férfiasságot örökítse meg. Nem a mostani az első eset, hogy bajokat fedeztek föl. Az 1527-es firenzei belharcok idején a bal karja törött el három helyen is, de sokáig nem reparálták, csak másfél évtized múlva állították helyre.
A következő három évszázad támadhatta meg, hiszen rendületlenül áll a főtér közepén. Ekkor határozták el a XIX. században, hogy megkímélik, másolatot készítenek róla, és azt teszik az eredeti helyére. Ennek a kópiának a sorsa is izgalomra ad okot, de vigasz, hogy nem a történelmi értékről van szó, nem az repedezik. A valódit óvják, 1873 óta a Szépművészeti Akadémia rejtegeti. Mégsem nyugodtak. A talaj rezgése, a közeli építkezések, váratlan földrengés végzetes lehet a hitelesre is, nem szólva a fejetlenné vált városi közlekedésről. Ezért a tudományos kutatók azt szorgalmazzák, hogy óvják jobban a hiteles kincset is, költöztessék el azt is, rejtsék el óvott földalatti helyen, vagy vigyék távol a várostól.
Ami pedig a nagyon is közvetlenül veszélyeztetett, kültéren kiállított másolatot illeti, most vizsgálják, hogy mi történjék vele. A vita jelenleg akörül dúl, mennyi időre tudják kímélni, öt, tíz, netán húsz évre. Vigasztaló, hogy a XXI. század romboló hatása mellett a tudomány és technika olyan fejlett, hogy vannak kitűnő védő eszközök és módszerek.