Lewis Hamilton;spanyol nagydíj;

FOTÓ: SZALMÁS PÉTER/NÉPSZAVA

- Spanyol Nagydíj - Hamilton a pole pozícióban

Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.

A 29 éves versenyzőnek pályafutása során ez a 35., az idei szezonban pedig a negyedik pole pozíciója. Mögötte csapattársa, a német Nico Rosberg végzett a második, Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője pedig a harmadik helyen.

Remekül teljesített az idény elején gyengélkedő Lotusszal a francia Romain Grosjean, aki ötödik lett az időmérőn, s szintén jó teljesítményt nyújtott a Williams finn pilótája, a negyedik rajthelyet megszerző Valtteri Bottas.

Az időmérő első szakaszát Pastor Maldonado (Lotus) balesete miatt félbe kellett szakítani. A venezuelai pilóta sérülés nélkül megúszta az esetet, de az autója összetört, így nem tudott mért kört futni.

A harmadik rész elején a négyszeres világbajnok, címvédő Sebastian Vettel (Red Bull) autója műszaki hiba miatt leállt, így a német pilóta nem tudott gyors kört teljesíteni, s a 10. helyről kénytelen rajtolni. Az időmérőt néhány percre félbeszakították, majd miután Vettel autóját elvontatták, újraindult az edzés. A futam vasárnap 14 órakor rajtol el a Barcelona közelében elhelyezkedő Circuit de Catalunyán.
    

A teljes rajtlista:

    1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Nico Rosberg (német, Mercedes)
    2. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
Valtteri Bottas (finn, Williams)
    3. sor:
Romain Grosjean (francia, Lotus)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
    4. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
Jenson Button (brit, McLaren)
    5. sor:
Felipe Massa (brazil, Williams)
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
    6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Force India)
Sergio Perez (mexikói, Force India)
    7. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber)
    8. sor:
Kevin Magnussen (dán, McLaren)
Adrian Sutil (német, Force India)
    9. sor:
Max Chilton (brit, Marussia)
Jules Bianchi (francia, Marussia)
    10. sor:
Marcus Ericsson (svéd, Caterham)
Kobajasi Kamui (japán, Caterham)
    11. sor:
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)

A szombati harmadik szabadedzés is a Mercedesek fölényét hozta a Forma-1-es Spanyol Nagydíjon.