diákverés;Apátfalva;

- Megverte egy apátfalvi tanár az egyik diákját

Megverte egy apátfalvi tanár az egyik diákját, a pedagógus ellen eljárás indult - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.

Szenti Szabolcs közölte, a nyomozás jelenlegi adatai szerint csütörtök délután az egyik óraközi szünetben két diák veszett össze Apátfalván a helyi általános iskolában. A szóváltást tettlegesség követte. Ekkor avatkozott közbe az egyik tanár, aki a 14 éves sértettet több alkalommal megütötte, majd belerúgott. A diák nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A rendőrség a szülők feljelentése után pénteken előállította a pedagógust. Ellene bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A férfi kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését, várhatóan gyorsított eljárásban állítják bíróság elé - tudatta a százados. 

Műszaki hiba miatt 20-40 percet késnek a vonatok a Hatvan-Szolnok vasútvonalon szombat délelőtt - közölte a Mávinform az MTI-vel.