Tudomány;napfény;szolárium;napozás;

Fotó: Dan Kitwood, Getty Images

- Megfejtették a hosszú élet titkát!

A túl kevés napfénynek való kitettség jelentősen növeli a bármely okból bekövetkező halálozás kockázatát - derült ki egy nagyméretű tanulmányból.

A The Journal of Internal Medicine című folyóiratban közölt tanulmány készítői - 1990 és 1992 között - 29 518 svéd nőt vontak be vizsgálatukba és arra kérték a jelentkezőket, hogy jegyezzék fel a napozási és a szoláriumozási szokásaikat.

Húsz évvel később a résztvevők közül 2545-en már nem éltek. A kutatók megállapították, hogy azok a nők, akik soha nem napoztak a vizsgált időszak nyári hónapjaiban, kétszer nagyobb valószínűséggel haltak meg bármilyen okból kifolyólag, mint azok a társaik, akik rendszeresen napfürdőztek a nyarak során.

Az ultraibolya sugárzásnak leginkább kitett csoportba tartozó nőknél 100-ból 1,5, míg a napfényt kerülő társaiknál 100-ból 3 volt a halálozási arány. Azok a nők, akik napoztak a nyári hónapokban 10 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak meg bőrrák miatt, habár azoknál, akik külföldön napfürdőztek, kétszer nagyobb volt a valószínűsége a melanóma okozta halálozásnak.

A szakemberek szerint a D-vitamin hiánya állhat a dolog hátterében. A D-vitamin napfény hatására termelődik a szervezetben és hiánya növelheti a diabétesz, a tuberkulózis, a szklerózis multiplex és az angolkór kockázatát. A fényvédők népszerűségének növekedésével az elmúlt 15 évben megnégyszereződött az angolkóros esetek száma.

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a D-vitamin növelheti a mellrákos nőknél a túlélési arányt, míg hiánya a férfiak esetében a prosztatarák jele lehet. Az alacsony D-vitaminszintet a bőrrák agresszívebb formáival is összefüggésbe hozták. A svédországi Karolinska Intézet kutatói szerint azok az irányelvek, amelyek óva intik az embereket napozástól, kivéve, ha az fényvédők használatával történik, árthatnak a lakosságnak, különösen a Nagy-Britanniához hasonló országok esetében.

"Ahogy azt a szerzők is aláhúzzák, a testünknek szüksége van napfényre ahhoz, hogy előállítása az alapvető fontosságú D-vitamint, amely segíthet bizonyos ráktípusok kivédésében. Azoknak, akik alapvetően kerülik a napfényt és/vagy elfedik a bőrük nagy részét, ajánlott a D-vitaminos étrendkiegészítők szedése" - idézte Dorothy Bennettet, a University of London munkatársát a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.

Az ukrán külügyminisztérium pénteken határozottan tiltakozott amiatt, hogy Moszkva nem egyeztette Kijevvel az orosz elnöknek a krími Szevasztopolban tett látogatását. Vlagyimir Putyin közben történelmi igazságtételnek nevezte a Krím "visszatérését" Oroszországhoz.