Németország;posta;szavazólapok;Sachsen-Anhalt;

- Szavazólapok tűntek el Németországban

Nyomtalanul eltűnt Németországban 52 ezer szavazólap. A rejtélyes esetet Sachsen-Anhalt tartományból jelentették. Az európai parlamenti, illetve az önkormányzati választáson való részvételre jogosító küldeményeket ugyan feladták a német postán, de sosem érkeztek meg – közölték hivatalos források.

A német posta szintén megerősítette, megkapták feladásra a küldeményt, arra azonban nem tudtak választ adni, hová tűnt. Berlinben hangsúlyozzák, hogy a választás szavazólap nélkül is lehetséges. Ez csak egy jelzése annak, hogy az adott személy valóban szerepel az adott körzet választási listáján.

Kedvezően fogadták európai politikusok Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdai felhívását, amelyben felkérte a Kelet-Ukrajna egy részét uraló szeparatista erőket, halasszák el május 11-re kiírt népszavazásukat az elszakadásról. Mint mondta, először meg kell teremteni egy esetleges referendum feltételeit. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, az európai szocialisták listavezetője a Kölner Stadt-Anzeigerben kijelentette, minden ilyen jelzést fel kell használni a feszültség további csökkentésére.