MSZP;Fidesz;program;foglakoztatás;

- A látszatfoglalkoztatási program vége

A téli látszatfoglalkoztatási programnak vége, a foglalkoztatási statisztikákkal való trükközést azonban minden bizonnyal folytatja a kormány - írja közleményében az MSZP.  

"A téli közmunkaprogram végével 100 ezer ember került az utcára. A Kelet-Magyarországot különösen súlyosan érintő leépítések miatt van olyan borsodi település, ahol negyedére csökkent a közfoglalkoztatottak száma. Persze nincs kétségünk afelől, hogy hamarosan ismét beindul az állami munkahelygyár, hiszen előttünk áll még két választás, a közmunkaprogram mesterséges tuningolásának pedig egyetlen célja van: a szavazatmaximalizálás.

Örülnénk, ha a kormánynak nem csak őszig lenne fontos a közmunkások tömeges alkalmazása, de még jobb lenne, ha a jövőben inkább a valódi munkahelyeket eredményező foglalkoztatáspolitikát erőltetnék. Az MSZP szerint a valódi munkahely és a tisztességes megélhetést biztosító európai bér minden magyar munkavállalót megillet, ezért nem a közmunkaprogram időszakos tuningolására van szüksége Magyarországnak, hanem a munkahelyteremtő beruházások korábbinál nagyobb támogatására.

Gúr Nándor, országgyűlési képviselő"

Az állam visszavette tulajdonát, az UNESCO által a Világörökség részének nyilvánított Citadellát. Az ingatlan vagyonkezelője, az MNV Zrt. a rendőrség segítségét kérte, mert korábban több alkalommal sem sikerült megegyeznie a jogtalan használókkal a terület visszaadásáról.