rendőrség;Brüsszel;antiszemitizmus;Belgium;oszlatás;

- Antiszemita gyűlést oszlattak fel Brüsszelben

A belga rendőrség vízágyúkkal oszlatott fel vasárnap a főváros Anderlecht nevű kerületében egy nem engedélyezett antiszemita gyűlést.

A mintegy ötszáz fős rendezvény feloszlatása során személyi sérülés nem történt.

Az "antiszemita kongresszust" egy brüsszeli könyvesboltba hirdette meg a Laurent Louis szélsőjobboldali belga parlamenti képviselő által vezetett, "Belga kiállás" nevű csoportosulás. A kerületi polgármester azonban betiltotta a megmozdulást.

A brüsszeli szervezők meghívták a Dieudonné nevű, botrányos antiszemita kiszólásai révén ismertté vált francia komikust is. A kameruni fekete apától és francia fehér anyától származó Dieudonné ugyan nem jelent meg, de belgiumi hívei "megidézték szellemét", amikor ananásszal dobálták meg a rendőröket. 

Ahogy hétfőn, úgy vélhetően kedden, a parlament alakuló ülésén sem tudunk majd meg többet Orbán Viktor terveiről a következő négy évet illetően - az államfő ennek ellenére minden bizonnyal felkéri a miniszterelnököt a kormányzás folytatására, majd megtartja alakuló ülését a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója. A fideszesek ugyancsak hétfőn döntenek arról is, hogyan osztják fel a képviselők között a tisztségeket.