- Szépített a Dunaújváros

Hazai medencében nyert, ezzel két vereség után szépített a Dunaújváros a Szentes ellen a női vízilabda ob I három győzelemig tartó döntőjében.

    Eredmény, női döntő, 3. mérkőzés:

Dunaújvárosi Főiskola VE - Hungerit-Szentes 8-5 (3-2, 0-2, 2-0, 3-1) 
-------------------------------------------------------------------
    A párharc állása: 2-1 a Szentes javára

Az odahaza egy hete büntetőpárbajban elveszített első, majd a szentesi, kétgólos vereséget hozó második találkozó után szombaton győzelmi kényszerben játszott a Dunaújváros, amely több botlást már nem engedhetett meg magának. 

Ennek szellemében kezdett is Mihók Attila együttese, amely 2-0-ra, majd 3-1-re elhúzott. A második játékrészben azonban előbb beérte a vendéglátókat, majd át is vette a vezetést Tóth László alakulata a holland légiós Catharina Hendrica Van Der Sloot révén, aki ötméteresből talált be (3-4).

A nagyszünet után percekig nem történt semmi érdemi a vízben, míg nem másfél perccel a negyed zárása előtt egyenlített a hazai gárda, öt másodperccel az utolsó pihenő előtt pedig az olimpiai negyedik, Európa-bajnoki bronzérmes Csabai Dóra bombagóllal juttatta ismét vezetéshez csapatát (5-4).

A befejező játékrészben a vendéglátók vb-bronzzal is rendelkező válogatott játékosa, a Csabaihoz hasonlóan duplázó Menczinger Kata akciógóljával lett 6-4, innentől  pedig már nem volt kétséges, hogy negyedik mérkőzés is lesz a párharcban. 

A felek legközelebb szerdán találkoznak Szentesen.

Az MTK magabiztosan, 4-0-ra nyert az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati játéknapján.