autó;import;

- Ismét autótemető lesz Magyarország?

Erőteljesen nőtt a használt gépjárművek behozatala idén a magánimportot sújtó új illetéktörvény dacára, az idős kocsik behozatalának legfeljebb a szigorúbb szabályozás vagy az újautó-piac fellendülése szabhatna gátat - hívja fel a figyelmet a Das Weltauto az elemzésében.

Az idén az első negyedév során 20 735 használt kocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 49,6 százalékkal többet, mint 2013 hasonló időszakában - ismertetik az adatokat, hozzátéve: ráadásul az importált gépjárművek csaknem 60 százaléka tíz évnél idősebb volt, és mindössze minden ötödik öt évnél fiatalabb.

A külföldről behozott használt járművekre 2014. január 1-je óta alkalmazott vagyonszerzési illeték a várakozásokkal ellentétben nem szabott gátat az autók beáramlásának és a hazai gépjárműpark további öregedésének, továbbra is érkeznek az országba a bizonytalan előéletű, rossz állapotú, idős autók - emelte ki Frank György, a Das WeltAuto megbízott márkaigazgatója, akit a közlemény idéz.

A szakember szerint az idős kocsik importjának a szabályozás további szigorítása szabhatna gátat. Javítana helyzeten az újautó-piac fellendülése is, azonban a megfelelő finanszírozási lehetőségek és a hitelfelvételi hajlam hiánya miatt a kereskedők abban még nem számítanak áttörésre - jelezte.

A forgalomba helyezési adatok szerint az idén behozott használt gépkocsik között a Volkswagen volt a legnépszerűbb (2978 autó), valamit a Ford (2187) és a BMW (2164). Sokan hoznak a határon túlról magasabb besorolású autókat, az Audi (1607) és a Mercedes (1462) is az első hat között szerepelt a listán. Luxusautók is érkeztek használtan: 38 Porschét, 5 Ferrarit, és egy-egy Aston Martint és Maseratit helyeztek forgalomba az első három hónapban Magyarországon.
A DasWeltauto a Volkswagen csoport márkáinak importőre, a Porsche Hungaria önálló márkájaként működik Magyarországon. Jelenleg 34 értékesítőhelyből álló hálózattal rendelkezik.

Minimálisan gyengült a forint péntek délelőtt, az euró jegyzése a kora reggeli 306,56 forintról 306,89 forintra emelkedett a bankközi devizakereskedelemben.