szavazólap;EP-választás;

Ezúttal egy sorban szerepelnek a pártok FOTÓ: MTI/KOVÁCS TAMÁS

- Ezúttal kisebbek lesznek a szavazólapok

Jóváhagyta az európai parlamenti választás szavazólapjainak mintáit a Nemzeti Választási Bizottság. Az NVB által elfogadott szavazólapon egy sorban szerepel a nyolc lista, így nem akkora méretű, mint az országgyűlési választás pártlistás szavazólapja, amely a 18 lista miatt A3-as volt.

Az EP-választás szavazólapja a listák nevét az NVB által kisorsolt sorrendben tartalmazza: Magyar Szocialista Párt, Seres Mária Szövetségesei, Fidesz-KDNP, A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Lehet Más a Politika, Együtt-PM, Demokratikus Koalíció. Az NVB külön szavazólapot hagyott jóvá a külképviseleteken szavazáshoz.

A Nemzeti Választási Bizottság döntött az EP-listák politikai reklámjainak közszolgálati műsoridejéről is. Erre összesen 300 perc áll rendelkezésre, azaz a pártok listánként 37 perc 30 másodperc időtartamban tehetik közzé a reklámokat a Magyar Televízió Zrt., a Duna Televízió Zrt. és a Magyar Rádió Zrt. médiaszolgáltatásában. Azaz az egyes médiumoknál a pártokra 12 perc 30 másodperc jut.

A parlamenti választás eredménye ismeretében egyébként az NVB megállapította a pártok működésére fordítható állami költségvetési források elosztási arányát. A mintegy 2,5 milliárd forintot az egy százaléknál nagyobb támogatást szerzett pártok között osztják szét.

Azután, hogy tavaly februárban 728 millió forintért nem vehetett új Audikat, most 960 millióért vásárolhat új autókat a Terrorelhárítási Központ (TEK) - értesült a hvg.hu.