Berlusconi;jog;

- Berlusconi ráfázhat a kirohanásaira

Hogy stílszerűek legyünk, a Hajrá Olaszország (Forza Italia)-gondolat megálmodója és vezérszurkolója úgy járhat, mint az a futballista, aki még a jogosan kiérdemelt sárga lapja után is mondja a magáét, amíg a bíró meg nem unja és nem mutatja fel neki a pirosat.

A Silvio Berlusconi ügyében két hete ítélkező milánói bíróság ugyanis olasz sajtóértesülések szerint nagyon zokon vette, hogy a volt miniszterelnök az ellene hozott ítéletet, a szociális munkára változtatott egy évi börtönbüntetést "tankok nélküli államcsínynek" nevezte.

A La Stampa úgy tudja, hogy a bíróság "tanulmányozza" Berlusconi kijelentéseit, és elképzelhető, hogy visszavonják az enyhítő ítéletet. Lehet, hogy jobban járt volna a Cavaliere, ha uralkodik magán?

A levitézlett  „lovag”, aki az elmúlt napokban már fél Európát felháborította németellenes kirohanásaival, mindenek előtt azzal, hogy a németek letagadják a náci koncentrációs táborokat, saját tv-csatornájának, a Canale 5-nek kedd reggeli műsorában kifejtette, hogy Olaszországban megszűnt a demokrácia.

 Berlusconi támadásának fő célpontja Giorgio Napolitano köztársasági elnök volt, aki „egyik kormányt nevezi ki a másik után, ahelyett, hogy választásokat tartanának”, ráadásul még arra sem volt képes, hogy neki kegyelmet adjon. Az ellene hozott ítéletet „alaptalannak és igazságtalannak” nevezte, és  számára felfoghatatlan, hogy az államfő miért nem érezte erkölcsi kötelességének, hogy éljen az elnöki kegyelem eszközével. Berlusconi azzal is vádolta Napolitanót, hogy ő győzte meg korábbi koalíciós partnereit, hogy hagyják őt cserben, és még hivatalában volt, amikor már tárgyalt Mario Montival egy új kormány létrehozásáról.

A volt kormányfő  saját pártja, a Szabadság Népe képviselőit is „árulással” vádolta, hogy támogatják a „baloldalinak” mondott Renzit.

 A volt miniszterelnök az ítélet kapcsán ismét felháborodásának adott hangot, hogy őt „ilyen megalázó helyzetbe hozták azok után, amit tett Olaszországért”, magát, mint már annyiszor Itália legjobb kormányfőjének nevezve. Pedig az elmúlt években 32 különböző pert indítottak ellene, főleg vesztegetés, hatalommal való visszaélés, sőt még kiskorúval való szexuális visszaélés címén is, és csupán a Mediaset-birodalommal kapcsolatos adócsalásban tudták „megfogni”.

Berlusconi előbb azzal vágott vissza a minősíthetetlen kijelentéseit visszautasító Angela Merkelnek, hogy "jusson eszébe Helmut Kohl" (az egykori kancellár  "fekete pártkassza" miatt kényszerült lemondásra 1998-ban pártelnöki tisztségéről, de ő becsülettel távozott a politikai életből, elismerve hibáját), majd azzal hencegett, hogy "ő egyedül mert ellentmondani az Európai Unióban Merkelnek és Nicolas Sarkozy francia elnöknek, mert ő volt az egyetlen, aki értett a gazdaságoz."  Felszólította továbbá honfitársait, hogy ne tőle féljenek, hanem Beppe Grillótól, az Öt Csillag (Cinque Stelle) tömörülés vezetőjétől, aki "Robespierre, Marx, Lenin és Hitler egy személyben."

Silvio Berlusconi évek óta szívesen azonosítja magát Olaszországgal, valamint az olasz demokráciával, és minden személyes támadást a „haza elleni ármánynak” tekint. Láthatóan nem tud belenyugodni abba, hogy két évre eltiltották a közügyektől és bár ő vezeti pártja európai választási kampányát, nem indulhat a választáson és nem is szavazhat.

 

Moszkva-barát tüntetők megrohamozták kedden a kelet-ukrajnai Luhanszkban a megyei adminisztráció épületét - jelentették ukrán médiaforrások.