MSZP;rezsiharc;Német Szilárd;

- Kérdések Németh Szilárdhoz

Németh Szilárd tavaly december közepén kötelezővé tette az addig ismeretlen fogyasztóvédelmi referensképzést. Ezzel gyakorlatilag egy időben egy közeli munkatársa, Asztalos Dávid megalapította az azóta tízmilliós állami megrendeléseket bezsebelő referensképző céget - hívja fel a  figyelmet közleményében az MSZP.

"A Fidesz rezsicsökkentő munkacsoportjának szakértőjéhez, így Németh Szilárdhoz is köthető cég két nappal a rezsibiztos törvényjavaslatának megszavazása előtt alakult és a zárószavazás napján jegyezték be. Németh Szilárd egy interjúban azt már bevallotta, hogy egyáltalán nem jártas a szakmai berkekben. Ezért most a következő, szigorúan nem szakmai kérdésekre várjuk a válaszát:

Mit gondol, hogyan lehetett komplett tanfolyamszervező kft.-t alapítani egy, az alapítás pillanatában még nem is létező piaci igényre?

Netán valaki előre megsúgta Asztalos Dávidnak, hogy mikor és milyen céget érdemes alapítania?

A rezsibiztosnak hová kell kifüggesztenie, hogy mennyit nyer a fogyasztóvédelmi referensek képzésén?

MSZP"

Magyarországon a jövőben aszályosabb nyarakra és csapadékosabb telekre kell számítani, az extrém időjárási jelenségek intenzitása pedig nőhet - mondta az MTI-nek az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke a Klímapolitika: a klímaváltozás elleni küzdelem jövőképe címmel tartott konferencia kapcsán, Szegeden.