MSZP;Budapest;Városliget;

- MSZP: a kormány tönkretenné Budapest tüdejét

Az MSZP szerint a kormány Budapest tüdejét tenné tönkre a városliget tervezett beépítésével, amely egyben az ország legnagyobb környezetkárosító eseménye is lenne.

Horváth Csaba, az MSZP budapesti frakcióvezetője és főpolgármester-jelöltje beszélt erről szerdán, a Városligetben tartott sajtótájékoztatóján, amelyen jelen volt Tóth Csaba, az érintett kerület országgyűlési képviselője is.

Az ellenzéki politikusok hangsúlyozták, a közelmúltban zajlott országgyűlési választások eredményéből egyértelműen az következik, hogy a Városliget környékén lakók nem akarják a terület beépítését. Horváth Csaba szerint az őszi önkormányzati választás ebből a szempontból "ügydöntő népszavazás" is lesz.

Hangsúlyozta, a Városligetben lenne teendő, például felújítani a járdákat, vagy a közvilágítást, egy dolgot azonban semmiképpen nem lenne szabad: a beépítéshez hasonló "jóvátehetetlen hibát" elkövetni.

Horváth Csaba kiemelte ugyanakkor, hogy nem a tervezett múzeumi negyed megépítése ellen vannak, csupán úgy gondolják, a beruházásnak akadna jobb hely is, például a szintén zuglói Rákosrendező, vagy az ugyancsak közeli Nyugati pályaudvar környéke.

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője kiemelte: a Városliget védelme érdekében folytatják télen kezdett aláírásgyűjtő kampányukat, amelynek részeként eddig is több tízezer támogató aláírást gyűjtöttek.

Tóth Csaba kifejtette, Papcsák Ferenc Zugló polgármestere a helyiek megkérdezése nélkül nyújtotta be azt a később elfogadott törvényjavaslatot, amely értelmében 99 évre állami vagyonkezelésbe került a Városliget. Közölte: az új vagyonkezelőnek korlátlan jogosultságai vannak, vagyis például annyit fát vág ki, amennyit akar.

Emlékeztetett: az áprilisi országgyűlési választáson a Városligetet körülvevő valamennyi választókerületben az ellenzéki összefogás jelöltjei nyertek, ami azt jelzi, hogy a helyiek nem értenek egyet a beépítéssel.

Horváth Csaba kérdésre válaszolva elmondta, önkormányzati választási kampányát azt követően kezdte meg, hogy az MSZP illetékes budapesti testülete tavaly főpolgármester-jelöltté választotta. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ha az összefogás bármely jelöltje olyan "civil jelöltet tudna találni, ami garantálja a budapesti kormányváltást, akkor ezt érdemes megfontolni".

Két hét múlva kiírja az ötödik pályázatot trafikok működtetésére a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.