Dél-Korea;kompbaleset;

FOTÓ: Getty Images, Chung Sung-jun

- Megelégelték a tehetetlenséget a hozzátartozók

Összeverekedtek a rendőrökkel a szerdai dél-koreai hajókatasztrófa áldozatainak a hozzátartozói, akik azon háborodtak fel, hogy a hatóságok szerintük tehetetlenkednek a még mindig eltűntként nyilvántartott 256 utas keresése során - írja a hvg.hu.

Mintegy százan vágtak neki vasárnap reggel a Szöulba vezető útnak a Csindo szigetén, a mentés központi helyszínén összegyűlt, kétségbeesett rokonok közül, mert a fővárosban is ki akarták nyilvánítani az elégedetlenségüket, de a rendőrök útjukat állták a szárazföldre vezető hídon, és ekkor tört ki az összecsapás. Sérültekről nem érkezett hír.

A hozzátartozók szálláshelyét egyébként vasárnap felkereste Csung Hong Von miniszterelnök, és beszélt képviselőikkel.

A mentők vasárnap reggelig 13 újabb holttestet találtak meg a hajóban és hatot a roncs körül lebegve, így a halálos áldozatok hivatalos száma 52-re emelkedett.

Kiszabadult és jó egészségnek örvend az a négy francia újságíró, akit 2013 júniusban raboltak el Szíriában - jelentette be szombaton Francois Hollande francia államfő.