öttusa;Kasza Róbert;

- Öttusa vk - Kasza Róbert ezüstérmes

Kasza Róbert - a győztes orosz Ilja Frolovtól alig elmaradva - ezüstérmet nyert az öttusázók kínai világkupaversenyén Csengtuban.

A szombati férfi döntőben még két magyar volt érdekelt: Demeter Bence ötödik, Tibolya Péter pedig 22. lett.
Az egyéniben Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Kasza 25 győzelemmel és 10 vereséggel holtversenyben megnyerte a vívást, majd a 200 méteres úszásban a harmadik legjobb időt érte el és bár a lovaspályán akadt három rontása, jó esélye volt a végső győzelem kiharcolására. Már csak azért is, mert csak az egyiptomi Amro el-Geziri rajtolt előtte, aki azonban a lövészetekkel kombinált futásban nem szokott jeleskedni. Kasza le is előzte őt, ugyanakkor a kis hátránnyal mögüle startoló Frolov elé került, végül négy másodperccel hamarabb ért célba.
Demeter ugyancsak jól vívott - 22 győzelmet aratott -, aztán úszásban és lovaglásban is szépen teljesített, a kombinált számban viszont ezúttal nem tartozott a legjobbak közé, de így is az élmezőnyben zárt.
Tibolyának most nem sikerült az első szám és a lovaspályán is ő rontott a legtöbbet a magyarok közül, így hiába úszott önmagához képest jó időt, nem tudott a 36 fős döntős mezőny első felében végezni.

Eredmények:
férfi verseny:
--------------
1. Ilja Frolov (orosz) 1474 pont
2. Kasza Róbert 1470 (vívás: 25 győzelem/10 vereség/250 pont, úszás: 2:00 perc/338 pont, lovaglás: 279 pont, lövészet-futás: 11:37 perc/603 pont
3. Kuo csen-li (kínai) 1460
...5. Demeter Bence 1431 (22/13/232, 2:02/333, 292, 12:06/574)
...22. Tibolya Péter 1360 (17/18/202, 2:10/309, 270, 12:01/579)

Pénteken Kovács Sarolta negyedik, Földházi Zsófia tizedik, Alekszejev Tamara pedig 18. lett.

Fucsovics Márton sikerrel vette a selejtező első fordulóját, így már csak egy győzelemre van a főtáblától az 1,84 millió euró (561 millió forint) összdíjazású barcelonai salakpályás férfi tenisztornán.