bridzs;

- Szenior bridzs világkupa Budapesten

Az első napi partikat követően a világbajnok német válogatott vezet az olimpiai bajnok magyar csapat ellen a budapesti szenior bridzs világkupán, amelyhez kapcsolódóan szóba került a magyar Eb-rendezés.

A '30-as években igen sikeres magyar bridzs második világháború utáni legjobb nemzetközi eredményét érte el 2012-ben - Bárány György csapatkapitány vezetésével - a Dumbovich Miklós, Kovács Mihály, Magyar Péter, Szappanos Géza összeállítású szeniorválogatott Lille-ben megnyerte az olimpiát.

Ugyanebben az összeállításban játszik a Gellért Szállóban a magyar csapat a pénteken kezdődött és vasárnapig tartó vk-n a tavaly, Balin világbajnok német válogatott ellen. Az első napi 32 leosztás után 12 ponttal vezetnek a németek, amely akár egy partin belül is ledolgozható.

A versennyel összefüggő sajtótájékoztatón elhangozott, hogy Magyarország két év múlva szívesen rendezne Európa-bajnokságot, amelyen a nyílt verseny mellett női, illetve szeniorküzdelmekre is sor kerülne. A tervhez pozitívan viszonyul az Európai Bridzs Liga. Elnöke, Yves Aubry már szándéknyilatkozatot is adott arra vonatkozóan, hogy a szervezet támogatja a magyar rendezést.

Ő, valamint Harsányi József, a német szövetség alelnöke - akitől a mostani összecsapás ötlete származik -, illetve Homonnay Géza, a magyar szövetség elnöke már a lehetséges budapesti helyszíneket is bejárták. A bridzs Eb lebonyolításához olyan létesítményt kell találni, melyben 2000 négyzetméteres egybefüggő tér áll rendelkezésre.

A most zajló világkupa fővédnöke az évek óta rendszeresen bridzsező Áder János köztársasági elnök.

A magyar-német összecsapáshoz kapcsolódó érdekesség, hogy a magyar versenybridzs első jelentős sikere éppen Németországhoz köthető. Az 1932-es berlini győzelemről Ottlik Géza író, kiváló bridzsjátékos és világszerte nagyra tartott bridzsszakíró emlékezett meg abban a cikkében, melyet "A magyar bridzs világhegemóniája" címmel írt - kiküldött tudósítóként - a Budapesti Hírlap 1934. június 14e-i számában: "Bajnokságunk annyival inkább értékes, mert először vettünk részt a Liga versenyén. Ez a győzelem fényes betetőzése annak a nemzetközi sikersorozatnak, amely mintegy két évvel ezelőtt megindult. Az első nemzetközi versenyünk Berlinben imponáló győzelmünkkel végződött s akkor kezdtek felfigyelni a magyar bridzssportra" - írta.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is megállapodott a szakszervezetekkel a bérekről, a munkáltató április elsejétől átlagosan 3 százalékos alapbéremelést biztosít a dolgozóknak - közölte az MTI megkeresésére a cég pénteken.