elhunyt;gyógyszergyár;Servier;

- Elhunyt a Servier-csoport alapító tulajdonosa

Kilencvenhárom éves korában elhunyt Jacques Servier, a nevét viselő gyógyszergyár alapító elnöke. Az utolsó pillanatig aktív orvos vállalkozását egy gyógyszertárból indította 1954-ben, majd hatvan év alatt óriássá fejlesztette. 

Fontos volt számára a kutatás és annak stabilitása: a cég forgalmának példátlanul nagy, mintegy 27 százalékát fordította erre. Hogy semmilyen törést ne szenvedjen a  cég a jövőben, egy alapítványra bízta a vezetést.

 A Servier világszerte 21 ezer alkalmazottat foglalkoztat, melyből 3000 a kutatás-fejlesztésben vesz részt.

Május 6-ára hívja össze az Országgyűlés alakuló ülését Áder János köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója, Altorjai Anita.