Fidesz;szegénység;közmunkások;

- A szegényeknél többet ért a krumpli, mint a kampány

Félelem vagy hála - ez a két érzés jellemezte a közmunkásokat a parlamenti választás napján. Komjáthi Imre, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke mondta el lapunknak, miről beszéltek neki a közmunkások. 

Volt, aki nyíltan kijelentette, komolyan vette azokat a fenyegetéseket, amelyek arról szóltak, hogy így-vagy úgy, de kitudódik, hogy ki kire szavazott, és aki nem a Fidesz jelöltjét támogatta, annak nem jut a jövőben közmunka. Mások viszont kijelentették, hálásak a kormánypártnak, mert "ők adták a közmunkát". Többségük régóta mélyszegénységben él, nekik a 22 ezer 800 forintos segély összege helyett az 50 ezer forintos bér nagyon sokat jelent. Ráadásul a kormánypárti jelöltek folyamatosan azt ígérték nekik, ezen az összegen emelnek majd.

Komjáthi Imre kifejtette, aki egyik napról a másikra él, gyakran éhezik, télen fázik, annak havi néhány ezer forint plusz pénz nagyon sokat jelent. A politikával és a hosszú távú tervekkel nem foglalkoznak. Számukra az azonnali segítség és a védelem ígérete jelent sokat. Egyikből sem volt hiány - mondta -, volt olyan település, ahol a választások előtt több mázsa krumplival töltötték fel a polgármester udvarát, és onnan osztogatták az embereknek az élelmiszert.

Orbán Viktor miniszterelnök pedig a választások előtti utolsó hónapokban gyakran beszélt arról, hogy a közmunka "mély erkölcsi alapokon nyugvó, keresztény indíttatású" döntés volt, és arra kérte a belügyminisztérium vezetőit, ne engedjék, hogy bárki leértékelje a közmunkát.

Mivel a kistelepüléseken a köztévét és a két nagy kereskedelmi csatornát lehet fogni, csak abból tájékozódnak az emberek, azt hiszik el, amit abban hallanak. Újságot nem olvasnak, mert arra nincs pénzük.

Jellemző volt - mondta Komjáthi Imre -, hogy amikor a Népszavának az ellenzéki szövetséget bemutató ingyenes különkiadványát a kezükbe vették Borsodban az emberek, az napokig téma volt. Abban ugyanis olyan problémákról olvastak, amelyekről addig nem is hallottak. Komjáthi megjegyezte, a Jobbik kampánya is így lett sikeres, mivel folyamatosan ingyenes újsággal, kiadványokkal "bombázták" a választókat.

Saját munkájukkal kapcsolatban Komjáthi azt mondta: "megyünk tovább, tesszük a dolgunkat". Szövetségeseket keresnek, de nincsenek könnyű helyzetben. Kritikusan megjegyezte, a választások előtt túl nagy volt a csend a szakszervezetek háza tájáról. Szerinte a nagy érdekvédelmi szervezeteknek el kellett volna mondaniuk, milyen munkavállaló-ellenes lépések történtek az elmúlt négy évben. Ez a tájékoztatás elmaradt, pedig nagyon hiányzott - jegyezte meg a szakszervezeti vezető.

Immár a harmadik belső vizsgálatot rendelte el két éven belül a Vitézy Dávid vezette Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) a tulajdonos főváros. A Tarlós István által elrendelt revíziósorozat példa nélküli ugyan, ám személyi következménye mindeddig nem volt.