időjárás előrejelzés;

Fotó: Thinkstock

- Szeles idő záporokkal

Csütörtökön gyakran lesz erősen felhős az ég, és többfelé fordulhat elő eső, zápor, sőt akár jégdarával kísért zivatar is. Gyakran lesz még erős, főként záporok, zivatarok idején viharos a szél. Délutánra 10 és 16°C közé melegszik mindössze a levegő - írja az idokep.hu.

Pénteken több lesz a napsütés, egy-egy futó zápor már csak a keleti, délkeleti határ mentén alakulhat ki. Az ország keleti felében még élénk, erős lehet a szél, egy-két fokkal erősödik a nappali felmelegedés, hajnalban viszont hűvös lesz. 

Szombaton az időnként megnövekvő felhőzet mellett hazánk nagy részén több órára kisüt a nap, csapadék nem várható. A hűvös hajnalt követően délután 15-19°C-ra számíthatunk.

Vasárnap a napos időszakok mellett a Dunántúlon kialakulhat zápor, egy-egy gyenge zivatar és errefelé megélénkülhet a szél is. Délutánra országszerte 20°C közelébe melegszik a levegő. Hétfőn száraz, többnyire napos, igazi tavaszi időre van kilátás.

Vasárnaptól május 27-éig a Kerepesi úton átívelő "Százlábú híd" felújítása miatt mintegy harmadával csökken a Keleti pályaudvar kapacitása, ezért a vonatok egy részét más fővárosi pályaudvarokra, illetve vasútállomásokra irányítják - jelentette be Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. marketing és fejlesztési vezetője.