szavazókör;

- Fél kilencig is eltarthat a szavazás

Este 7 óra után folyamatosan rögzítik a szavazókörök a bezárásról szóló adatot a választási informatikai rendszerben, közel 8200 szavazókör bezárását már rögzítette a rendszerben, de ez a szám percről percre nő - mondta el az MTI érdeklődésére Danku Csaba, a Nemzeti Választási Iroda elnökhelyettese. A Népszava tudósítója ezzel szemben úgy értesült a Nemzeti Választási Iroda központjában, hogy akár fél 9-ig is eltarthat, míg mindenhol lezárják az urnákat.

A  Nemzeti Választási Iroda elnökhelyettese elmondta, hogy, a negyed 8-as adatokból egyelőre nem látszik, melyik szavazókörben van még hosszú sorbanállás, és melyik szavazókör zárt már be ténylegesen, csak nem rögzítette még ezt az adatot.

A Népszava értesülései szerint a fővárosban a IX., XIII. és XIV. kerületben vannak még hosszú sorok. Ezeken a helyeken a várakozások szerint csak fél 9-kor tudják majd bezárni a szavazóköröket.

Az országgyűlési választáson 10 386 szavazókör működött.

Hernádi Zsolt a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója az egyik horvát kereskedelmi televíziónak adott exkluzív vasárnapi interjújában megismételte, hogy sem ő, sem kollégái nem követtek el bűncselekményt a Mol-INA-ügyben. Hozzátette: minden idézésnek, amelyet szabályosan kapott, megfelelt, Horvátországból azonban szabályos idézést nem kapott.