Nagy-Britannia;euroszkepticizmus;

- Euroszkeptikus diadal

Nagy-Britanniában Nigel Farage, az euroszkeptikus UKIP vezetője nyerte az Európáról szóló, s a BBC által sugárzott televíziós vitát az Európai Unió mellett kampányoló liberális demokrata vezetővel, Nick Cleggel szemben. 

Bár utóbbi időnként az érzelmekre hatva próbálta bemutatni, miért is olyan fontos hazája számára, hogy az EU tagja lehet, a jelek szerint nem volt képes meggyőzni honfitársait. A Guardian felmérése szerint ugyanis Farage nagy fölénnyel, 69-31 arányban nyert Cleggel szemben.

Mint a brit napilap internetes kiadásában írta, az európai parlamenti választásra készülő pártvezetők vitáját időnként a „brutalitás” jellemezte, s hazugsággal vádolták egymást.

A két politikus már egy héttel korábban is összemérte erejét, s a felmérések akkor is Farage győzelmét hozták ki. A Sky News szerint az euroszkeptikus politikus 57-46 arányban aratott diadalt. A két vita eredménye nemcsak Clegg számára súlyos csapás, hanem David Cameron miniszterelnöknek is, hiszen a kétszer két órás vitával az UKIP jelentős médiafigyelmet kapott.

Bár az új ukrán vezetés megpróbálja újjáépíteni a teljesen elhanyagolt ukrán hadsereget, s részletes mozgósítást rendelt el, az ukrán haderő sosem lesz képes arra, hogy szembeszálljon az orosszal.