fogyasztóvédelem;

- Eltitkolják a pénzügyi bírságokat

Megszületett a megállapodás: a pénzügyi intézmények nem ágálnak nagyon a jegybanki bírságok ellen, ha az ellenük született döntések nem kerülnek nyilvánosságra - értesült az Azénpénzem.hu.

 A különböző határozatokat már korábban teljesen "kilúgozták", mostanra pedig azt is sikerült elérni, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) se ismertesse döntéseit.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a felügyelet beolvasztását követően jelentősen módosított a korábbi szokásokon. A jegybank új fogyasztóvédelmi vezetője a bírságok szintjének jelentős emeléséről beszélt. Egyúttal azonban azt sem titkolta, hogy - a felügyelt intézmények kérésének eleget téve - nem közlik részletesen az elmarasztás indokait. Az MNB határozatai már mutatják is az új gyakorlatot.

A nyilvánosság kizárása tág teret adhat annak, hogy az MNB eltérő mércével mérje a különböző piaci szereplőket. Ilyesmi gyanítható volt egyébként a végtörlesztési kartell miatt kiszabott bírságoknál is - írja a pénzügyi fogyasztói portál.

A 2014. Február elsején indult internetes rádió valamennyi munkatársa köszöni figyelmüket, szeretetüket! Mint ismeretes,  Fodor János eleve  erre az időszakra kérte kollégái  önkéntes munkáját. Ez az idő letelt - olvasható a Pacsirta Rádió közleményében.