Fotó;Mesterházy Attila;Nagykáta;Vecsés;

- "Nagy lehet a félelem a túloldalon, ha már az áramot is féltik tőlünk"

Mesterházy Attila, aki negyedik hete járja az országot kedden Vecsésen is elmondta, mit kínál az országnak a kormányváltó erő. A munkahelyeken és a minimálbér emelésén túl arról beszélt, hogy ha vasárnap bizalmat kapnak a választóktól, jelentősen csökkentik az alapvető élelmiszerek árát, igazságossá és fenntarthatóvá teszik a rezsicsökkentést, megszüntetik az elviselhetetlenül hosszú várólistákat, 100 ezer forintos nyugdíjig pedig minden 65 év feletti évente 24 ezer forint pluszpénzt kap, hogy meg tudja fizetni a gyógyszereit. 

A Pest megyei városban, ahol Szabó Rebekával, a baloldali választási szövetség helyi jelöltjével együtt meglátogatták a szakorvosi rendelőt, majd a Bálint Ágnes Művelődési házat az MSZP elnöke arról beszélt, hogy mind a két intézmény uniós pénzből újult meg, effajta beruházásokba azonban az elmúlt négy évben nem nagyon kezdett az Fidesz-kormány. 

"Nagy lehet a félelem a túloldalon, ha már az áramot is féltik tőlünk" - ezt már Nagykátán mondta Mesterházy, ahol Baja Ferencet, a kormányváltók helyi jelöltjét ajánlotta a választók figyelmébe. A Pest megyei kisvárosban áramot sem biztosítottak a hangosításhoz, a baloldali miniszterelnök-jelölt ennek ellenére népes hallgatóságnak el tudta mondani, hogy ők fel fogják számolni a félelmet, mert félelemben nincs sem demokrácia, sem jólét. - F. Á. 

FOTÓK: TÓTH GERGŐ/NÉPSZAVA

Miért hallgat még mindig a Fidesz-kormány és a magyar rendőrség Welsz Tamás gyanús halálának valódi okáról? Igaz-e az a sajtóértesülés, hogy a fontos koronatanú halálát egy olyan egzotikus afrikai méreg okozta, amely csak akkor hat, ha közvetlenül a véráramba juttatják? Ki adhatta be a mérgező anyagot a rendőrautóban ülő Welsz Tamásnak? Összefüggésben áll-e a gyanús haláleset azokkal a bizonyítékokkal, melyeket a férfi a hatóságoknak átadott? Mi köze van a történteknek azokhoz az útlevelekhez, amelyeket Welsz Tamás szerzett jobboldali politikusoknak? - teszi fel a kérdéseket közleményében az MSZP.