Fotó;Orbán Viktor;Hősök tere;Fidesz nagygyűlés;CÖF;

FOTÓ: Vajda József/Népszava

- "Az esélyesség még nem győzelem"

"Véget ért kormányzásunk négy esztendeje. Úgy reméljük, az első négy esztendeje ért véget" - kezdte beszédét a kormányfő a Hősök terén összegyűlt tömeg előtt, még négy évet kérve a szavazópolgároktól.

A Fidesz-KDNP nagygyűlésén a parlamenti választásról úgy vélekedett: bár "a csillagok jól állnak", a Fidesz-KDNP az esélyes, ám az esélyesség még nem győzelem, azért keményen meg kell dolgozni.

Az esélyt be is kell váltani "a következő nyolc nap munkájával", mert nincs olyan esély, amelyet ne lehetne eljátszani - mondta, emlékeztetve pártja 2002-es választási vereségére.

FOTÓ: Vajda József/Népszava


A fő képre kattintva galéria nyílik.

Öntelt, háborús és hazug beszédet mondott Orbán Viktor a Fidesz-KDNP nagygyűlésén. Orbán Viktor tudja, hogy az ország többsége változást és kormányváltást akar, és tudja, hogy elveszítheti a választásokat. Ezért saját szélsőségeseit felhasználva mozgósított egy utolsó rohamra – az ország békéje ellen. A Fidesz elnöke tisztességnek és dicsőségnek nevezte kormányzását. De tisztességtelen és dicstelen kormányzást folytatott. Azt mondta, az ország nagyszerű jövő előtt áll – de szörnyű négy év után. Ezért a jövőnk akkor lesz nagyszerű, ha annak alakításában neki már nem jut szerep - olvasható a kormányváltó szövetség közleményében.