Publicisztika;Malév;tüntetés;

FOTÓ: MTI, Kallos Bea

- Volt malévos dolgozók tüntettek a pénzükért

Volt malévos dolgozók és szimpatizánsok tüntettek szombaton Budapesten az egykori nemzeti légitársaság alapításának 68. évfordulóján. Arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a két éve elkezdődött felszámolás alatt még mindig nem kapta meg minden munkavállaló a neki járó pénzt.

A mintegy 250 demonstráló először a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Pozsonyi úti székháza előtt tüntetett. Az egybegyűltek előtt Demeter Csaba, a HUNALPA Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke arról beszélt, hogy az állami vállalat nem foglalkozik saját munkavállalóival, csak egymásra mutogatnak az állami felelősök. Ezért azt követelik, hogy oldják meg a helyzetet, és "mindegy, hogy hogyan", de fizessék ki a törvény szerint járó pénzt a dolgozóknak.
Hangsúlyozta: nem igaz, hogy a bérgarancia alap minden költséget fedez, és mindaddig demonstrálni fognak, amíg nem teljesítik a követelésüket.

Az egyesület elnöke a rövid beszéd után átadott egy petíciót a vagyonkezelő munkatársának. Ebben a járandóság kifizetése mellett azt követelik, hogy a kormány ismerje el felelősségét a Malév "tönkretételében". Követelik emellett a 75 százalékos különadó eltörlését, továbbá magyarázatot kérnek arra, hogy hova tűnt a nemzeti légitársaság vagyona, és miért csak 3 milliárd forint volt az üzem beszüntetésekor. Törvénymódosítást is követelnek, hogy a bérgarancia alapból minden dolgozó megkaphassa a teljes összeget.

A demonstráció résztvevői ezt követően átvonultak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fő utcai épülete elé, ahol szintén átadták ugyanezt a petíciót.
A megmozdulás résztvevői között többen a Malév egykori pilóta és stewardess egyenruháját viselték. A rendezők kék zászlókat osztottak ki, amelyek egyik felén a Malév felirat, a másikon pedig piros-fehér-zöld színű kérdőjelek és egy felkiáltójel voltak. A demonstráció békésen zajlott le.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a demonstrációra közleményben reagált, amelyben hangsúlyozta: a vállalat felélte saját tőkéjét, az értékes vagyonelemeket kiárusították, így a cég értéke jelentős mértékben csökkent. A munkavállalók a bérgarancia alapból juthatnak hozzá pénzükhöz, ennek terhére 2012-ben és 2013-ban összesen bruttó 1,36 milliárd forintot fizettek ki. A dolgozói bérek kifizetésének ütemére a felszámolónak nincs befolyása - mutatott rá közleményében a szaktárca.
A Malév 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után. Felszámolásának befejezésére a bíróság legutóbb a június végét szabta határidőül.

A Malév felszámolója, a Nemzeti Reorganizációs Zrt. ugyanakkor nemrégiben azt közölte az MTI-vel, hogy a folyamatban lévő bírósági eljárások és a vagyontárgyak értékesítésének nehézségei miatt a cég felszámolása tovább csúszhat.
A felszámoló tájékoztatása szerint a jelenleg még fennálló követelés bruttó 9,1 milliárd forint, ebből 2,6 milliárd a nettó munkabér. A felszámolási vagyon a dolgozói követelések mintegy 27 százalékára nyújtana fedezetet, a 2,5 milliárd forint vagyonból mintegy 700 milliót lehetne a dolgozóknak átutalni, 1,5 milliárd forint az államkasszába kerülne adók és járulékok formájában.

Összeért, ami összetartozik. A „békemenet Magyarországért” beletorkollott a Fidesz Hősök terei választási nagygyűlésébe.