Oroszország;elszigetelődés;G8-csúcstalálkozó;

- Itt van az oroszok Achilles-sarka

"Moszkva továbbra is érdekelt a G8-as csoportban résztvevő államokkal való kapcsolattartásban minden szinten" - reagált Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője kedden a világ hét vezető ipari országa vezetőinek döntésére, amely szerint Oroszország nélkül és nem Szocsiban tartják meg idei csúcsértekezletüket.

Dmitrij Peszkov ugyanakkor közölte, hogy a Kreml egyelőre nem kapott semmilyen formális tájékoztatást arról, hogy partnereik "felmondanák a kapcsolatokat". Hozzátette, hogy a Szocsiban tervezett G8-as csúcstalálkozóra való felkészülésben szakértői szinten folytatódik az együttműködés a világ hét vezető ipari hatalmával. Szavai szerint azokkal az államokkal, amelyek nem akarnak kitérni a párbeszéd elől, mindenképpen továbbra is együtt dolgoznak.

Az orosz államfő szóvivője azt is kijelentette, hogy "készen állnak" a kapcsolattartásra a G7-es csoporttal. Dmitrij Peszkov az illegális kábítószer kereskedelem elleni közös fellépést hozta fel példának. Képtelenségnek nevezte, ha a világ vezető ipari országai elutasítanák az együttműködést a drogellenes küzdelemben.

Az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Japán és Kanada állam- és kormányfői Hágában döntöttek arról, hogy a krími válság miatt nem rendezik meg júniusban Szocsiban a hét legfejlettebb ipari ország (G7) és Oroszország 1998 óta létező együttműködési fórumának, a G8-as csoportnak a csúcstalálkozóját. A hetek Oroszország kizárásával Brüsszelben rendeznek majd csúcsértekezletet.

Oroszország az idén vette át a G8-as csoportban az elnöki teendőket,  és Moszkvában arra készültek, hogy június 4-én és 5-én a fekete-tengeri orosz üdülővárosban tartják meg a 8 ország vezetőinek találkozóját.

Moszkvában arra is emlékeztetnek, hogy a világ 7 vezető ipari állama  nem zárhatta ki Oroszországot a G8-as csoportból, mert ebben az együttműködési fórumban nem létezik ilyen eljárás. Csupán felfüggeszthették részvételüket, és befagyaszthatták fórumot.

Hétfőn Hágában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közömbösséget mutatva reagált a világ hét vezető ipari hatalmának döntésére. Közölte, hogy a szocsi G8-as csúcs esetleges elmaradása nem lenne tragédia. Lavrov ugyanakkor rámutatott, hogy a G8 hasznosnak bizonyult olyan világméretű problémák megvitatására, mint az iráni nukleáris program, illetve a szíriai polgárháború.

A rendszeresen internetező felnőttek a technikai vívmányok közül a világhálóhoz kötődnek leginkább, a rangsorban ezután a mobiltelefon következik, a harmadik pedig a televízió - derül ki az eNET-Telekom "Jelentés az internetgazdaságról" friss kutatásából.