Fidesz;Pócs János;

- Pócs János tuskóügye: nem tudta megmagyarázni, letiltatta a cikkeket

Erővel hallgattatta el Pócs János a helyi sajtót amiatt, mert nyilvánosságra kerültek visszaélései, és nem tudott azokra elfogadható magyarázatot adni: a botrányairól elhíresült fideszes képviselőjelölt letiltatta a JászBlog helyi hírportál legutóbbi két cikkét, amiért az megírta, hogy Pócs János birtokára kerültek a 31-es út felújítási munkaterületéről kivágott fatuskók és gyökerek. Az MSZP a  Fidesz beavatkozását várja el, valamint azt, hogy bírja rá Pócs Jánost a demokratikus alapértékek, valamint a sajtószabadság tiszteletben tartására

 A JászBlog korábban megírta és hivatalos iratokkal, illetve fotófelvételekkel bizonyította, hogy Pócs János Gazdafarm nevezetű birtokára kerültek a 31-es út felújítása miatt kivágott tuskók, illetve egyéb famaradványok. A magyar állam tulajdonát képező faterméket Pócs János polgármesterként egy hivatalos levélben a város számára igényelte meg, a fa ugyanakkor – legalábbis annak egy része – mégis a saját birtokán kötött ki- írja közleményében az MSZP.

A nyilvánosságra került bizonyítékok mindenképp felvetik a visszaélés gyanúját, hiszen teljesen érthetetlen, hogy miért kerültek Pócs János birtokára az állami tulajdonban lévő fatuskók. 

Pócs János elismerte, hogy a famaradványok a 31-es út felújítási munkaterületéről származnak. Számlákkal azonban csak a szállítást tudta igazolni, a vásárlást nem. Pócs János azt állítja, a rakodási és a szállítási költségekért cserébe ingyen el lehetett hozni a fákat. Ez esetben viszont az a kérdés, miért nem volt ez nyilvános, miért nem jutott abból másoknak is, miért épp Pócs János jutott ingyen fához. A legfrissebb bizonyítékok szerint ráadásul nemcsak Pócs Jánosnak, hanem a hozzá közelálló köröknek is juthatott az ingyenfából – már ha valóban ingyen volt. 

A fideszes képviselőjelölt továbbra sem tudja tisztázni magát az ügyben, ezért válaszul elhallgattatta a helyi sajtót, és letiltatta a két cikket az internetről. Az MSZP szerint azt, hogy a Fidesz nem tiszteli a magyar alkotmányos rendet és a demokratikus alapértékeket, eddig is tudtuk, de ilyen durván és nyíltan sosem sértették még meg a magyar szólásszabadságot és a véleménynyilvánítás szabadságát. 

Tegnap készült el az az állítólag civil kezdeményezésű videó, amiben magyar hírességek szavazásra buzdítják a csendes többséget. Pohárnok Gergely operatőr mellett szerepel még benne Vágvölgyi B. András, Déri Miklós, Csényi Kati, Birkás Máté, Sebő Ferenc, Kiskádár Tamás, Kovács Gábor producer, Bombera Kriszta, Vranik Roland, Géresi Lackó és mások - számol be a 444.hu.