Szerbia;Oroszország;gyógykezelés;

- Moszkvában gyógyult Aleksandar Vucic

Az orosz fővárosban járt kivizsgáláson Aleksandar Vucic, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke, aki pártjával jelentős fölénnyel győzött az előző héten megrendezett szerb parlamenti választáson.

 A szerb médiumok előzetesen semmit sem közöltek Vucic moszkvai kiruccanásáról, később az SNS vezetése elismerte, hogy „gyógykezelés céljából” érkezett az orosz fővárosba magas vérnyomása miatt. A Vecernje Novosti találgatása szerint Oroszország nyomást gyakorol az SNS elnökére, hogy a következő kormányba is vegye be a szerb szocialistákat. Vucic szombaton már visszatért Belgrádba.

A Világbank szerbiai irodavezetője, Tony Verheijen azt közölte, Belgrádnak kilenc hónapja van a reformokra. „Senki sem fog hinni a szerbiai reformokban, amennyiben azokat nem hajtják végre az elkövetkező fél évben, kilenc hónapban” – jelentette ki.

„Ha a kormány megállapodik a programról a Világbankkal és a Nemzetközi Valutaalappal, de utána nem hajtja végre legtöbb kilenc hónapon belül, akkor többé nem tudom megvédeni ezt az országot a Világbank igazgatói előtt” – szögezte le Verheijen a Politikai napilapnak adott interjújában.

Az Egyesült Államok különleges érzékelőket küld abba a térségbe, ahol egy kínai gép gyanús, négyzetalakú tárgyakat észlelt az Indiai-óceán déli részén. A felfedezést az IL-76-os típusú gép személyzete jelentette. Ausztráliából négy gép és egy hajó indult a térségbe, s errefelé halad a Hszuelong nevű kínai jégtörő, két japán, egy új-zélandi és egy amerikai gép is.