Simon Gábor;Welsz Tamás;

Fotó: charitymarch.com

- Nem öngyilkosság volt Welsz Tamás halála

Nem találtak külsérelmi nyomot a csütörtökön meghalt Welsz Tamáson az igazságügyi orvos szakértők jelenlétében elvégzett boncolása során; a férfi együttműködött a rendőrökkel, és nem alkalmaztak semmilyen kényszerítő eszközt, így bilincset sem vele szemben - hangzott el az ORFK péntek esti budapesti sajtótájékoztatóján.

Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője elmondta: Welsz Tamás maga jelentkezett a rendőrségnél annak érdekében, hogy önként átadjon "birtokában lévő dolgokat". Erről azonban a rendőrség nem ad részletesebb tájékoztatást - fűzte hozzá.

A szóvivő hangsúlyozta: a rendőri eljárás során a férfi végig együttműködő magatartást tanúsított, az eljárásban részt vevő rendőrök pedig nem észlelték, hogy a később elhunyt férfi bármilyen idegen anyagot, élelmiszert, gyógyszert vett volna magához. Kovács Viktória azt mondta: a sajtótájékoztatóval "a városi legendákat szeretnék eloszlatni". 

A vizsgálat eddigi eredményeit ismertetve közölte: a rendkívüli haláleset körülményeinek parancsnoki kivizsgálása során már megállapították, hogy az eljárásban részt vevő rendőrök a férfival korábban egyeztetett időpontban, csütörtökön 12 óra 5 perckor érkeztek "a budapesti tartózkodási helyére".

A budapesti címről a férfi érdi lakóhelyére mentek, itt folytatták az eljárást és innen 14 óra 55 perckor indultak vissza Budapestre. A szolgálati gépjárművel Budapest felé haladva 15 óra 3 perc körül tűnt fel a rendőrök számára, hogy a férfi beszéde akadozik, majd szemei felakadnak, elveszti eszméletét. A férfit a rendőrök az általuk ismert legközelebbi egészségügyi intézménybe szállították, ahová 15 óra 17 perckor érkeztek. Az egészségügyi intézményben azonnal megkezdték a férfi ellátását, újraélesztését, ez azonban nem járt sikerrel, 15 óra 55 perckor a férfi meghalt. 

A szóvivő hangsúlyozta: azokkal az ismeretlen eredetű, Welsz Tamásnak tulajdonított, egészségi állapotára, esetleges szándékaira vonatkozó, az interneten megjelent mondatokkal kapcsolatban a rendőrség leszögezi, azok az eljárás egésze alatt nem hangoztak el. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy "végleges szakértői véleményt valamennyi vizsgálat elvégzése után adnak a rendkívüli haláleset körülményeit vizsgáló hatóságnak".

A Simon-üggyel összefüggésbe hozott vállalkozó csütörtökön halt meg. Az ügyben betöltött szerepéről hivatalosan keveset tudni. Sajtóhírek szerint egy házkutatás során Welsz Tamás lakásából került elő Simon Gábornak, az MSZP volt elnökhelyettesének Gabriel Derdak névre kiállított, de Simon fényképét és adatait tartalmazó bissau-guineai útlevele is, amelyet egy nagyobb összeget tartalmazó bankszámla nyitásánál használtak. 

Sajtóhírek szerint a férfi lakásában olyan papírokat is találtak a nyomozók, amelyeket Simon 240 milliós osztrák számlája "fedősztorijának" alátámasztásához készítettek. A házkutatáson a nyomozók tucatnyi afrikai útlevélre bukkantak, ezek között volt kitöltött, de úgynevezett biankó okmány is.

Karbantartás miatt pótlóbuszok járnak a 7-es, csepeli HÉV teljes vonalán szombaton és vasárnap - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.