bűnügy;Welsz Tamás;

- Hatósági boncolás adhat választ Welsz Tamás halálára

Igazságügyi orvosszakértői boncolás döntheti el, hogy mi okozta Welsz Tamás halálát – értesült a HavariaPress

Mivel a 41 éves vállalkozó rendőri eljárás során vesztette életét, halálának okát a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság Rendkívüli Haláleseti Osztálya vizsgálja. Ilyen esetekben mindig végeznek igazságügyi orvosszakértői boncolást. Az első információk alapján szívinfarktus miatt halhatott meg Welsz, de időközben olyan információk is napvilágot láttak, melyek szerint a férfi öngyilkos lett, mérget vett be, mielőtt a rendőrök elindultak vele a Központi Nyomozó Főügyészségre.

A Hír24.hu pénteken reggel adott hírt arról, hogy Welsz a csütörtöki házkutatás során közölte a hatósági emberekkel:  "Uraim, bevettem valamit. Semmit sem tudnak tenni ellene." A hírportál szerint a rendőrautóban már nem volt tudatánál, újraélesztése sikertelen volt.

A vállalkozó csütörtökön halt meg, a hírportál úgy tudja, éppen akkor, amikor házkutatást tartottak nála. A korábbi értesülések szerint Welsz a rendőrautóban lett rosszul, de a legújabb információ szerint akkor már nem volt  tudatánál, és tettét már előzőleg közölte a házkutatást végzőkkel.

Az Indexnek a vállalkozó egyik ismerőse azt mondta, hogy a férfi hetek óta fontolgatta, hogy véget vet az életének.

Az ügy további részletei itt olvashatók.



Jobb időjárási körülmények között folytatódott a kutatás Ausztrália partjaitól délnyugatra a malajziai légitársaság rejtélyesen eltűnt gépe után.