demokratikus ellenzék;Hét Olajfa;

Herényi Károly, Lendvai Ildikó, Dési János és Ferenczi Krisztina
FOTÓ: VAJDA JÓZSE

- Kormányváltó "koalíció" a Hét Olajfán

Sajátos kormányváltó "koalícióra" léptek a Hét Olajfa Egyesület tegnap esti vendégei - két nagy multú, egymással látszólag szemben álló politikus, egy oknyomozó újságíró, valamint lapunk főszerkesztő-helyettese ültek össze. 

A választások előtt mindannyian egy-egy kötettel jelentkeznek, illetve jelentkeztek, amelyek így-vagy úgy, de érintik az Orbán-kormány tevékenységét: Lendvai Ildikó és Herényi Károly közös könyvüket, a várhatóan a jövő héten megjelenő A csendes ultit mutatták be, Ferenczi Krisztina a Narancsbőr - az Orbán-vagyonok nyomában című, már tízezer példányban elkelt riportkönyvét, Dési János pedig saját politikushatározóját, A magyar szürke 48 árnyalatát.

Fő téma az Orbán-család vagyongyarapodása volt: Ferenczi szerint az már a Fidesz-székház '92-es eladásával megkezdődött, a gazdagodási folyamat pedig ellenzékben is folytatódott. "Orbán személyében egy újfajta politikusfigura lépett színre, a politikai vállalkozó, akinek vállalkozása mára kiterjed az egész országra" - mondta Ferenczi. Szóba került, hogy hiába írtak minderről, ettől nem lesznek kevesebben a fideszes szavazók - Dési szerint azért is, mert Magyarországon a pártok a saját táborukra tudnak csak hatni. Ezért arra kellene választ találni, hogyan alakult ez ki, nem látszik, hogy lehetne ebből kijönni.

"Ez egy következmények nélküli ország, az emberek itt kellően elhülyítettek ahhoz, hogy már semmire se reagáljnak" - folytatta a gondolatmenetet Herényi, mire Dési azzal reagált, hogy a politikai táborokon belül is van megosztottság. Idézte Kósa Lajos '91-es kijelentését: "Viktorban van egy kis sztálinista vezetői hajlam", és felidézte, Kósának azóta is "tepernie kell" emiatt, hogy ne essen ki a pikszisből. Erre válaszul a volt MDF-es politikus Orbánt idézte, aki egyszer azt mondta: "a magyaroknak szíjat lehet hasítani a hátából, csak nemzeti színű legyen az a szíj".

Holland katonai konvojok közlekednek az M7-es autópályán, illetve Veszprém térségében egészen a kedd késő esti órákig - közölte a Honvédelmi Minisztérium. A szaktárca arra kéri a közlekedőket, hogy fokozottan figyeljenek a konvojok útvonalán.