időjárás;előrejelzés;

- Szombat délután jön a vihar

A várható viharos szél miatt tizenöt megyére és a fővárosra másodfokú, az ország többi területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki március 15-re, szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat. Helyenként por-, illetve homokvihar is kialakulhat.

A veszélyjelzés szerint másodfokú, vagyis narancssárga figyelmeztetést adtak ki Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém és Pest megyére, valamint a fővárosra. Ezeken a területeken a legerősebb széllökések az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladhatják.
Baranya, Somogy, Vas és Zala megyére citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezekben a megyékben is 70 kilométer/órásnál erősebb széllökések lehetnek.

A meteorológiai szolgálat azt írta: szombat délelőttől, déltől fokozatosan megerősödik, majd egyre többfelé (előbb az északi megyékben, később a déli országrészben is) viharossá fokozódik a nyugati, majd északnyugatira forduló szél. A viharos szél helyenként por- vagy homokvihart okozhat. Szombat estétől a szél átmenetileg veszít erejéből.

Az előrejelzés szerint eleinte derült idő várható, majd a déli óráktól észak felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és délután elszórtan eső, zápor is kialakul. Estétől észak felől felszakadozik a felhőzet, és a légmozgás is mérséklődik, de továbbra is lehetnek erős széllökések. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 3 Celsius-fok között alakul, de a fagyzugos helyeken ennél kissé hidegebb, az Alföld északi részén pedig néhány fokkal melegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között valószínű.

A március 15-i ünnepi rendezvények miatt szombaton számos tömegközlekedési járat módosított útvonalon közlekedik, és több belvárosi főútvonalat is lezárnak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.