Németország;infláció;

- Kicsit csökkent a német infláció

Kissé csökkent a német infláció februárban. Előző hónapban az infláció éves bázisú alapon 1,2 százalék volt a januárban mért 1,3 százalékos éves alapon számolt inflációval szemben - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis a végleges februári adatokkal megerősítve korábbi számításait.

2014 februárját 2013 februárjához viszonyítva az élelmiszerárak 3,5 százalékkal, az dohányárú és az alkoholos italok ára szintén 3,5 százalékkal, a ruházati cikkek ára 2 százalékkal, a szolgáltatások ára 1,8 százalékkal nőtt. Ezzel ellentétben a lakossági energiaárak 0,7 százalékkal, az üzemanyagárak pedig 6,3 százalékkal csökkentek.

Februárban havi bázisú alapon 0,5 százalék volt az infláció, míg januárban még mínusz 0,6 százalék. Februárban havi szinten az élelmiszerárak 0,2 százalékkal csökkentek, a dohányárú és az alkoholos italok ára 0,1 százalékkal ment lejjebb, a ruházati cikkek 2,9 százalékkal drágultak, a lakossági energiaárak 0,2 százalékkal mentek feljebb, a szolgáltatások ára 0,7 százalékkal nőtt.

Halálos baleset történt péntek reggel az M3-as autópályán Nyíregyháza felé, a 162-es kilométer közelében, a forgalmat leterelik – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.