Ugyanakkor az egykulcsos adó bevezetése és annak módja Orbánnak azt a célját is szolgálta, amely a magas jövedelműeket, úgymond a célratörő, sikeres középosztályt akarta megerősíteni, a társadalmi különbségek növelése árán is, sőt kimondható, hogy a társadalom kettészakításának törekvése is jelen volt ebben a tervben. Érdemes Bogár Lászlónak, az első Orbán kormányban a Miniszterelnöki Hivatal általános politikai államtitkáraként szerepet vállaló közgazdásznak arra a kijelentésére utalni, mely szerint az ország fejlődése megköveteli, hogy 3 millió emberről lemondjunk.
Hibás adófilozófia
Ami a jelenlegi kormány adófilozófiáját illeti, szükséges egy elvi kitérőt tenni. Az állampolgári közteherviselésben három alapvető adónem ismeretes: a vagyonadó, a jövedelemadó és a fogyasztási adó. A vagyonadó megfelelő alkalmazása a vagyonos réteg tehervállalását célozza. Ez az adónem például jelentős a brit adózásban. Nálunk ez az adó széles körben nem tölthet be lényeges szerepet, mert nagyon magas a lakástulajdonnal rendelkezők aránya és nem célszerű a viszonylag kis értékű lakásingatlanokat adóztatni. Megjegyzendő, hogy a Fidesz ellenzékben komoly politikai harcot viselt az ingatlanadó ellen, míg jelenleg a Fideszes polgármesterek széles körben -csak más néven - kirótták ezt az adót.
A másik jelentős adónem a személyi jövedelemadó. A fejlett demokráciákban ez az adó progresszív, azaz a magasabb jövedelemmel rendelkezők nagyobb részt vállalnak a közteherviselésből. A jövedelemadó ezért szinte kivétel nélkül többkulcsos, sok helyen 3-4, Franciaországban 5 kulcsos. Jellemző még, hogy az alacsony keresetűek valamilyen kedvezményben, adójóváírásban részesülnek. Nálunk 2002-től a minimálbér adómentes volt, és az átlagkeresetig adójóváírás is érvényesült. Azzal, hogy a Fidesz egykulcsossá tette a jövedelemadót, a magas keresetűek lényegesen kisebb mértékben járulnak hozzá a közkiadásokhoz, mint az Európai Unió más országaiban.
Az Orbán kormány ugyanakkor a bevezetést összekötötte egy rendkívül igazságtalan, egyben közgazdasági tartalmát tekintve is dilettáns intézkedéssel. Nem csupán azt tette, hogy lemondott a magas keresetűek által korábban befizetett adóról, hanem egyben az így kieső állami bevétel számottevő részét mintegy Robin Hood-adóként beszedi az alacsonyabb keresetűektől. Ennek következményeként az átlagos keresetszintig - amely a foglalkoztatottak kétharmadát érinti -, jelentősen csökkent a nettó bér.
A kieső bevételeket a kormány a fogyasztási adók emelésével kompenzálta. Az általános fogyasztási adó alapkulcsát 27 százalékra emelték, amellyel nálunk van nemzetközileg a legmagasabb áfa kulcs. Fokozatosan és jelentősen emelték a jövedéki adókat. A fogyasztási adónak az a sajátossága, hogy azt mindenki egyenletesen viseli. A Fidesz ezzel olyan adószerkezetet állított elő, amelyben érzékelhetően megnőtt a fogyasztási adók súlya. Amíg 2010-ben az állam jövedelemadó bevétele elérte a fogyasztási adók 58 százalékát, addig a múlt évben már csupán 41,8 százalék volt ez az arány.
Ezáltal három év alatt a lakossági adókban olyan kettős adóátrendeződés ment végbe, amely kétszeresen sújtotta az átlagosnál kevesebbet keresőket, és nehezítette a munkajövedelemmel nem rendelkezők helyzetét. A jövedelemadók és a fogyasztási adók között végbement egy 500 milliárdos átcsoportosítás, és a személyi jövedelemadó alanyok között is mintegy 300 milliárdos átrendeződés történt. Mindkét adótípusnál a magas keresetűek voltak a kedvezményezettek, az ő terheik csökkentek.
Látványos kudarcok
A kezdeti adócsökkentések látványos kudarcba fulladtak az eredeti célkitűzésekhez képest. Ez is siettette a nyugdíjvagyon erőszakos államosítását, melyből pótolták a kieső bevételeket. Ugyanakkor a kormány megpróbált újabb adóbevételekhez jutni, miközben tartani akarta az adócsökkentések látszatát, és ragaszkodott ahhoz a teóriához, hogy nincsenek megszorítások. Az első radikális intézkedés a pénzintézeti különadó bevezetése volt. Azon túlmenően, hogy a törvényt visszaható hatállyal vezették be, mindjárt az első évben 182 milliárd forint többletadó fizetésére kötelezték a hitelintézeteket, és a négy év alatt összesen 750 milliárd forintot fizettettek be ezen a címen a költségvetésbe.
Mivel a kormány egyre növekvő étvágyának, a dilettáns gazdaságpolitikából adódó államháztartási gazdálkodási zavaroknak a következtében újabb és újabb bevételekre volt szükség, a múlt évben újabb adónemet, a tranzakciós illetéket vezették be, amely 260 milliárd forintos kötelezettséget rótt az érintettekre. Az ésszerűtlen különadó kárvallottja egyértelműen a magyar gazdaság. Az elmúlt 3 évben olyan mértékben visszaszorult a vállalati hitelezés, hogy az önmagában is visszafogja a növekedést.
A tranzakciós illeték bevezetése tipikus rögtönzés eredménye. Egy ideje már láthatóan azt keresi a kormány, honnan lehet biztos bevételhez jutni. Hiába kommunikálja azonban újabb és újabb rohamok indítását a bankok ellen, a rendkívüli adók szétterülnek az egész gazdaságra, és a lakosságra is. A múlt évben például a pénzintézeti szolgáltatások árszintje egészen kiemelkedő mértékben, 36 százalékkal emelkedett.
A kormány adórendszert érintő másik innovációja az ágazati különadók bevezetése. A fejlett gazdaságokban ma a bruttó hazai termék 70 százaléka a szolgáltatási szektorban keletkezik, és ott képződik a jövedelem ennél is nagyobb hányada. Ennek ellenére a magyar kormány azokat az ágazatokra vetette ki mindjárt a kezdetben a különadókat, amelyekhez az innováció és a beruházások jelentős része kötődik. Extra adó fizetésére kötelezték a hírközlés, az energetika és a kiskereskedelem területén működő vállalkozásokat. Már az első évben 152 milliárd forintot fizettek be az érintett cégek az államkincstárba.
Az első eredményeket már a következő évben elkönyvelhette a kormány: 2011-ben a pénzügyi ágazatban a beruházások volumene 18,4 százalékkal, az infokommunikáció területén 14,3 százalékkal, az energetikában 8,1 százalékkal, míg a kereskedelemben 4,9 százalékkal visszaesett. Az már csupán a Fidesz kormány szemléletét és jogfelfogását mutatja, hogy a kereskedelemben kivetett különadót az akkor még megdöbbentő, ma már megszokottá vált egyedre szabott jogalkotással úgy vezették be, hogy az a kormánypárthoz igen közeli CBA láncot ne igen érintse. A különadó anakronizmusát mutatja, hogy a négy ágazat extra adója meghaladja az egész nemzetgazdaságból beszedett társasági nyereségadó volumenét.
Söröshordó-alátét
Az adóemelések terheit tehát végső soron a családok viselik, mert fogyasztóként - legalábbis áttételesen - őket sújtja. Természetesen folyamatosan kivetettek a lakosságot közvetlenül terhelő adókat is. Sokat emlegettük a 40 új adónemet, hiszen kisadók sokaságát rótta ki a kormány a chipsadótól a telefonadón keresztül a biztosítási adóig, vagy éppen a tranzakciós illetékig. A Fidesz azt a logikát követte, hogy a széles körre szétterülő, egyenként nem túl nagy összegű adók nem tűnnek olyan súlyosnak, így magabiztosan állíthatják, hogy nincs megszorítás.
Ugyanakkor alkalmaztak széles körben ható jelentős adó-, illetve járulékemelést is. Ilyen volt a már említett 2 százalékpontos áfa növelés és a nyugdíjjárulék 10 százalékra emelése a korábbi 9,5%-ról. A múlt évben azután csendben eltértek az egykulcsos adótól is: megszüntették a nyugdíjjárulék fizetésénél korábban mindig alkalmazott felső határt. Mivel a társadalombiztosítás önállóságát felszámolták, és a járulékfizetéssel nem jár együtt a szolgáltatás, így a járulék plafon eltörlése valójában második adókulcs bevezetését jelenti a havi 600 ezer forintnál magasabb jövedelmekre.
Ha végül arra is kíváncsiak vagyunk, hogy mennyibe került nekünk az adócsökkentések kormányának ez irányú tevékenysége, akkor ez mintegy 2 000 milliárd forint a ciklus folyamán. Ennek a többletadónak több mint a felét közvetlenül vagy közvetve a lakosság állta. Ami pedig az adóadminisztrációt illeti, ezt viszonylag könnyű megítélni. A miniszterelnök abbéli ígérete, mely szerint az adóbevallás elfér majd egy söralátéten, még akkor sem valósult meg, ha söröshordó alátétre gondolt.