futball;Bundesliga;Huszti Szabolcs;

- Bundesliga - Történelmi Bayern-siker, Huszti büntetőt rontott

A címvédő és listavezető Bayern München egygólos hátrányból fordítva, a második félidőben parádés támadójátékot bemutatva 6-1-re nyert a Wolfsburg vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának szombati játéknapján.

A Bajnokok Ligájában és a Német Kupában is címvédő müncheni együttes ezzel új Bundesliga-rekordot állított fel, ugyanis sorozatban 16. bajnoki mérkőzésén diadalmaskodott. Josep Guardiola csapata immáron 49 mérkőzés óta veretlen a bajnokságban, a klub történetében pedig először nem talált legyőzőre az első 24 fordulóban. Ilyen sikersorozatot korábban csak a Bayer Leverkusen hozott össze - Jupp Heynckess vezetésével a 2009/10-es idényben.
Szalai Ádám csapata, a Schalke 04 hazai pályán kiütötte a Hoffenheim együttesét: a találkozó hőse a holland Klaas-Jan Huntelaar volt, aki úgy szerzett mesterhármast, hogy az első félidő közepén még egy büntetőt is elhibázott. A magyar támadó a 80. percben csereként kapott lehetőséget.
A Huszti Szabolccsal felálló Hannover nem bírt a második helyen álló Bayer Leverkusennel, az 1-1-es döntetlennel végződött összecsapás elején ráadásul a magyar szélső 11-est rontott az 5. percben.

Bundesliga, 24. forduló:
VfL Wolfsburg-Bayern München 1-6 (1-1)
Hamburger SV-Eintracht Frankfurt 1-1 (0-1)
Hannover 96-Bayer Leverkusen 1-1 (1-1)
Borussia Mönchengladbach-FC Augsburg 1-2 (1-1)
FC Schalke 04-1899 Hoffenheim 4-0 (2-0)
VfB Stuttgart-Eintracht Braunschweig 2-2 (2-1)
később:
1. FC Nürnberg-Werder Bremen 18.30
vasárnap játsszák:
SC Freiburg-Borussia Dortmund 15.30
FSV Mainz 05-Hertha BSC 17.30

A Gera Zoltánnal felálló West Bromwich Albion sima 3-0-ás vereséget szenvedett hazai környezetben a címvédő Manchester Unitedtől az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.