NATO;Ukrajna;

- Ukrán kormányfő: a NATO-tagság nincs a radarernyőnkön

A NATO-tagság nincs a radarernyőnkön - közölte újságírói kérdésre Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő csütörtökön, miután megbeszéléseket folytatott a NATO brüsszeli központjában Anders Fogh Rasmussennel, az észak-atlanti katonai szövetség főtitkárával.

 Az ukrán miniszterelnök egyúttal megerősítette, hogy az ukrajnai konfliktus megoldását csak békés úton tartja elképzelhetőnek. Katonai megoldással egyáltalán nem számolunk - jelentette ki Jacenyuk. Az ukrán kormány vezetője ismételten felszólította Oroszországot, hogy vonja vissza csapatait támaszpontjaikra, és tartsa tiszteletben nemzetközi kötelezettségeit. Mint fogalmazott, ebben az orosz kormánynak kell megtennie az első lépést, ez Moszkva felelőssége.

"Ezt ők kezdték, nekik is kell befejezniük" - húzta alá Arszenyij Jacenyuk. Anders Fogh Rasmussen közölte, hogy ezekben "a nehéz pillanatokban" a NATO kiáll Ukrajna és minden nemzet joga mellett, hogy maguk dönthessenek a jövőjükről, kiáll Ukrajna szuverenitása és területi egysége és a nemzetközi jog elvei mellett. Mint mondta, ez a válság nemcsak Ukrajnáról szól, hanem jelentős következményekkel van az euroatlanti térség egészének biztonságára és stabilitására. Ez a legjelentősebb fenyegetés a hidegháború óta - jelentette ki a NATO-főtitkár.

A dán politikus tudatta, hogy a NATO fokozza együttműködését Ukrajnával politikai és katonai téren egyaránt, és közös gyakorlattal segíti Ukrajna fegyveres erőinek fejlesztését. Rasmussen szerint az ukrán nép nagy bátorságról és elszántságról, az új ukrán kormány pedig önmérsékletről tett tanúbizonyságot a katonai agresszióval szemben.

Végezetül a NATO-főtitkár is felszólította Moszkvát nemzetközi kötelezettségeinek tiszteletben tartására, hogy vonja vissza erőit, és tartózkodjon a további beavatkozástól Ukrajna más részein. "A XXI. században nem kellene kísérletet tenni új vonalak meghúzására a térképen" - hangoztatta Rasmussen.

Václav Klaus volt cseh államfő szerint az Európai Unió és az Egyesült Államok egyaránt hozzájárult a mai ukrajnai válsághelyzet kialakulásához, így mindkettőt felelősség terheli.