- Hiperaktív bolond

-  Egy bolondhoz nem feltétlenül tartozik hozzá, hogy keresztül-kasul, szinte egyfolytában benyargalássza a színpadot, és már-már akrobatikus mutatványokat is végez. Nyilván féktelen energiái vannak.

- Ha van rá lehetőség, igyekszik az ember felhasználni ezeket az energiákat.

- Szertelen, vad, eszelős energiák ezek, amik nem férnek önbe?

- Igen. Nekem általában sokkal jobb színpadon lennem, mint nem. Ott kijön az emberből ez az őrület, ha jó a darab, jó a rendező, és én is meg tudok feledkezni magamról.

- Civilben is kijön?

- Igyekszem, hogy ne jöjjön ki, bár biztos van alkalom, amikor kijön, csak akkor én nem veszem észre. Igazából ilyenkor úgy érzem magam mint egy kisgyerek.

- Gyerekként állandóan bejárt édesapjához a próbákra?

-Színházban nőttem fel. A beregszászi társulat színház iránti rajongása annyira bennem maradt, hogy másképp nem is tudom elképzelni a színházat.

- El kell tudnia képzelnie máshogy, hiszen Pesten azért nem úgy dolgoznak a színházak, hogy éjjel-nappal próbálnak, és nem is feltétlenül olyan kis, összetartó közösségből állnak, mint amilyen a beregszászi csapat.

- Nem, de viszont van egy példa, amit követni lehet, a próbán a megfelelő hangulatot, hozzáállást meg lehet teremteni.

-  Az egyetemen lehetett szertelenül dolgozni, de a Pesti Színházban nyilván délután 2-kor be kellett fejezni a próbát, és alkalmazkodni kellett sok mindenkihez.

- Borzasztóan éreztem emiatt magamat. Azt a hozzáállást, látásmódot amit Beregszászban és az osztályomban tapasztaltam, ami minden előadásból ünnepet teremtett, azt nem szeretném elfelejteni azokban a "gyárakban" sem ahol most dolgozunk. 

- De csak megszokták a Pesti Színházban a légkört, különben nem lenne annyira elementáris az előadás.

- Igen, sok minden megmaradt a vizsga hangulatából. Az ember egy idő után persze alkalmazkodik, meg igyekszik elfogadni a helyzetet, amit aztán már meg is szerettem, ha rajongani nem is tudtam érte. Sokat segített, segít az, hogy jó osztályom van szerencsére.

- Hogyan viseli azt a felhajtást, ami az édesapja körül van? Az ön nevével most nem lehet könnyű élni.

- Igen nehéz. Akkor vettek föl engem az egyetemre, amikor leginkább viharos lett a helyzet édesapám körül. Megfogadtam, hogy ez ügyben nem fogom a számat jártatni, hanem a legfőbb dologra koncentrálok, a munkára. Amikor adódtak kényes szituációk az egyetemen, szörnyű zavart éreztem magamban, vagy dühös, értetlen voltam az apám körüli viták, cirkuszok miatt, még inkább belemásztam a munkába.

- Ha elátkozták az apját, vagy agyba-főbe dicsérték, akkor hallgatott?

- Hát dicsérni, soha nem dicsérték, de szemtől szembe el sem átkozták. Kaptam megjegyzéseket, visszahallottam mondatokat. De ezek soha nem durvultak el annyira, hogy emiatt konkrét problémám legyen.

- Az osztálya hamarosan játszik a Nemzetiben, édesapja rendezésében.

- A János vitézt próbáljuk. De én nem vagyok benne a produkcióban. Goda Kriszta Veszettek című filmjét éppen a próbaidőszakban forgattuk volna, csak elhalasztották nyárra a felvételeket. Ha már nem lettem volna benne az előadásban, továbbra is tartom magam ahhoz, hogy kimaradok belőle. Érdekel azonban a rendezés, ezért mint kvázi rendezőasszisztens közreműködöm. Sokszor előfordult, hogy amikor bemutatkoztam, másként viszonyultak hozzám, érzem a feszültséget, emiatt sem szeretnék most ebben a produkcióban szerepelni. Igyekszem viszont mindenben segíteni.