Ukrajna;EU-csúcs;

- Rendkívüli EU-csúcsot szerveznek Ukrajna ügyében

"Nagyon rövid időn belül" rendkívüli EU-csúcsot tartanak Ukrajna ügyében - közölte hétfőn José Manuel Barroso, az Európai Bizottság Berlinben tartózkodó elnöke.

 Brüsszelben ismertetett nyilatkozata szerint a helyzet nem javult, ezért a tagállamok állam-, illetve kormányfőinek össze kell ülniük, hogy "közös választ" adjanak a fejleményekre, és "rendkívüli intézkedéseket" hozzanak. Barroso közölte, hogy eközben az unió a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) együtt dolgozik az Ukrajna megsegítését célzó csomagon.

A brüsszeli bizottság elnökének kijelentése előtt uniós diplomáciai források már közölték, hogy ismét felmerült az - a hét végén félretett - elképzelés, hogy az EU-országok állam-, illetve kormányfői rendkívüli tanácskozáson vitassák meg az Ukrajna körül kialakult helyzetet.

Vasárnap a NATO legfőbb politikai és döntéshozó szerve, az Észak-atlanti Tanács nagyköveti szinten, Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár elnökletével tartott megbeszélést Brüsszelben. Hétfőn az EU-országok külügyminiszterei üléseznek ugyanott, Catherine Ashtonnak, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének az elnökletével. 

Egy uniós diplomata azt mondta az MTI-nek: egyelőre nem tudni, hogy az ukrán külügyi tárca képviselője is megjelenik-e az EU székhelyén. Közlése szerint a hét végén felmerült a rendkívüli EU-csúcs gondolata, de azt egyelőre félretették. Hétfőn viszont egy másik uniós forrás arról számolt be, hogy "valamikor a hét folyamán" mégis elképzelhető a rendkívüli EU-csúcs tető alá hozása.

Diplomáciai vélekedések szerint a hétfői EU-külügyminiszteri tanácskozástól a vasárnap esti NATO-nyilatkozathoz hasonló állásfoglalás várható, vagyis minden bizonnyal elítélik az orosz katonai fellépést, követelik annak beszüntetését, Ukrajna szuverenitásának és területi épségének a tiszteletben tartását. Oroszország elleni szankciós intézkedésekhez azonban állítólag nincs meg a szükséges támogatottság az EU-tagállamok között. 

A hétfői rendkívüli EU-külügyminiszteri megbeszélésen Magyarországot Martonyi János külügyminiszter képviseli.

Nem valószínű, hogy háború törne ki Ukrajnában, az országból pedig várhatóan lassan az EU perifériája lesz - hangzott el a Magyar Külügyi Intézet (MKI) Egy válság anatómiája: Ukrajna című rendezvényén hétfőn.