határidő;pénztárgépcsere;

Fotó: Népszava

- Újabb pénztárgépcsere határidő

A kormány úgy döntött, hogy a visszavont engedélyű pénztárgépet forgalmazó Alt Cash Kft. és Japán Cash Kft., illetve az eltűnt Patkós Cassa Kft. volt ügyfeleinek 2014. április 30-ig meghosszabbítja az 50 ezer forintos állami támogatás igénybevételére nyitva álló üzembe helyezési határidőt - közölte Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

A kormány az első körben a befizetett előlegek, vételárak átvállalásáról döntött, a második körben, az e heti, szerdai kormányülésen pedig úgy határozott, hogy kitolja a támogatás igénybevételéhez szükséges határidőt április 30-ig - tette hozzá.

Szatmáry Kristóf azt is elmondta, hogy a tárca már dolgozik a rendeletmódosításon, amely lehetővé teszi az érintett vállalkozóknak, hogy április 30-ig 50 ezer forinttal olcsóbban jussanak hozzá a megrendelt online pénztárgépekhez. Az intézkedésnek köszönhetően egy vállalkozót sem érhet kár az engedélyek visszavonása vagy egy ügyfeleit becsapó, azóta eltűnt cég miatt - hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Az államtitkár arra nem tért ki, hogy azok, akik időben regisztráltak, a gépcserét megrendelték, de a szállító kapacitás és egyéb okok miatt csak például májusban képes szállítani, miért nem juthatnak támogatáshoz február 28-a után. Több tízezer vállalkozóról van szó.

Mint ez egyik károsult nyilatkozta, a kormány online pénztárgépügyben tett, lassan másfél éves ámokfutásának áldozatai ők. A hét eleji adatok szerint eddig 50 ezer online pénztárgépet üzemeltek be, ebből csaknem 35000 után kérték az 50 ezer forintos állami támogatást. A tervezett rendszerbe állítandó gépszám meghaladja majd a 200 ezret.

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki késsel fenyegetőzve kirabolt egy embert a siófoki buszpályaudvaron - értesült a HavariaPress.