Pilisszentkereszt;fánkfesztivál;

- Nemzetközi fánkfesztivál Pilisszentkereszten

Az idén elmaradt telet búcsúztatják szombaton a többségében szlovákok lakta Pilisszentkereszten egy nagyszabású, vidámnak ígérkező fánkfesztivállal.

A most hetedik alkalommal sorra kerülő mulatság mára nemzetközivé nőtte ki magát, mert a fánksütő versenyre szlovákiai és romániai csapatok is beneveztek - mondta Demjén Márta az egész napos rendezvény szervezője az MTI-nek. 

Párkányból, Zólyomból és Nagyszalontáról is érkeznek amatőr konyhaművészek, hogy a sütés tudományában jártas helyi asszonyokkal összemérjék, kinek a fánk remeke a legfinomabb. Ki-ki saját receptje szerint süti az összességében több ezernyi, vaníliakrémmel, csokoládéval, barack és szilva lekvárral megbolondított nyalánkságot, az elsőség eldöntésére a közönség szavazatára is számítanak.

Reggel a templomban szlovák nyelvű misével kezdődik a nap, majd a régi népi hagyományt követve egy, maga után rudat húzó szekér vonul végig a falun. A rúd végén kocsikerék forog, rajta egy népviseletbe öltözött legény, hajadon bábúval, ők jelképezik a farsang utolsó táncos párját. Ez utóbbi nem szó szerint értendő, mert egész nap néptánc bemutatók, este pedig farsangi bál színesítik a programot. 

A kulturális kínálat "Gyüttünk, Maradtunk, Alkotunk" című kiállítással bővül, amelyen itt letelepedett szlovák amatőr képzőművészek festményei, fafaragásai láthatók. De lesz kirakodóvásár és különféle gyerekprogram is.

Az ingyenes rendezvénynek a három éve a pilisi faluban átadott Szlovák Ház ad otthont, amelyet azóta a két ország barátságának szimbólumaként tartanak számon.

Az idén 10. születésnapját ünneplő fesztiválon lesz a nemzetközi premierje Varga Ágota A tartótiszt című új alkotásának. Varga Ágota legutóbbi rendezése az első olyan alkotás, amelyben egy tartótiszt szólal meg. Az ő önvallomásaiból derül fény arra, kik szervezték be a hálózati személyeket, kik és mi módon működtették az állambiztonság rendszerét. A filmből egy munkájának elkötelezett ember portréja bontakozik ki, aki feladatával kapcsolatban évtizedekig nem érzett morális felelősséget, azonban a három egykori érintettel való találkozás a múlt átértékelésére készteti.