Ukrajna;pénzintézetek;hitelválság;

- Újabb pénzcsapot zárt el Moszkva

Egyre nagyobb bajba kerül Ukrajna, melynek pénzügyi helyzete válságosnak mondható. Kivált azután, hogy a második legnagyobb orosz bank, a VTB is úgy döntött, lelassítja a Kijevnek folyósított hitelek átutalását. A pénzintézet elsősorban magánszemélyek és vállalatok számára nyújtott hitelt. A VTB elnöke, Andrej Kosztin azzal indokolta a döntést, hogy jelenleg túl nagynak tűnik az ukrajnai hitelek kockázata.

A legnagyobb orosz pénzintézet, a Szberbank már pénteken bejelentette hiteleinek visszafogását. Csak azok a nagyvállalatok kapnak továbbra is hitelt, amelyek kiegyensúlyozott költségvetést mutatnak fel.

Szakértők nem egységesek annak megítélésében, hogy az ukrán válság milyen hatással lesz az ottani orosz intézményekre. Míg a Fitch szerint az ukrán hitelek visszafizetése érzékenyen érinti az orosz bankokat, a Moody’s úgy véli, szinte meg sem kottyan nekik.

Ez utóbbi hitelminősítő úgy tudja, hogy a négy nagy orosz bank, a Szberbank és a VTB mellett a Gazprombank és a VEB összesen 20-30 milliárd dollárnyi összeget kölcsönzött ukrán vállalatoknak és magánszemélyeknek.

Kövessen minket a Facebookon és a Twitteren is!

Súlyos vita kezd kibontakozni Angela Merkel kabinetjében a kettős állampolgárság ügyében. A keresztényszocialista CSU óva intette a szociáldemokratákat a koalíciós szerződés felrúgásától. Egyben Sigmar Gabrieltől várják, hogy rendre utasítsa a tartományi szervezeteket. „Nem szolgálja a bizalmat, he visszaélnek vele” – jelentette ki a CSU főtitkára, Andreas Scheuer. Thomas Strobl, a CDU elnökhelyettese pedig a Rheinische Postban úgy vélte, Sigmar Gabrielen a sor.