Robert Fico;elnökválasztás;

- Ne fogadjunk Ficóra!

Már a fogadóirodákban sem számít az elnökválasztás abszolút favoritjának Robert Fico – jelentette a bumm.sk a Sme napilapra hivatkozva. Egy a napokban napvilágot látott felmérés szerint ugyanis a vállalkozó már az első fordulóban is megközelítheti Ficót, a másodikban pedig minden esélye megvan arra, hogy a végső győzelmet is megszerezze.

Márpedig a bukmékerek sosem voltak saját pénzük ellenségei, ezért az erőviszonyokon is jelentősen változtattak. A Niké fogadóiroda két héttel ezelőtt még hatszoros pénzt fizetett a független jelölt győzelméért, szerdán azonban már 1,9 volt a szorzó: egy feltett euróért 6 helyett csak 1,90 eurót nyerhetünk, ha rá fogadunk - írja a Sme.

Robert Fico győzelmében sem olyan biztosak már a fogadóirodák, 1,1-ről az ő esetében is 1,9-re emelték a szorzót, szerintük tehát ugyanakkora esélye van, hogy a jelenlegi kormányfő, vagy Kiska költözik az elnöki palotába. Hasonló szorzókkal dolgozik már a Victory Tip, egy kisebb fogadóiroda is.

A fogadóirodák emellett egyre kevésbé hisznek abban, hogy Ficón és Kiskán kívül bárki is oda tudna szagolni a végső győzelemhez. Radoslav Procházka esetleges győzelme 8-szoros helyett már 10-szeres pénzt ér a Nikénél, és 11-szerest a Victory Tipnél.

A szlovák elnökválasztás két fordulóját márciusban rendezik meg.

Markó Béla romániai magyar szenátor az Erdély FM rádiónak elmondta, az elmúlt időszak azt mutatja, hogy az RMDSZ ellenzékben nem tudott bizonyos magyarellenes szándékokat kivédeni, és emiatt egész Székelyföldön gondok voltak a jelképek használatával, illetve újabban Erdély-szerte nehézségek jelentkeztek az anyanyelvű oktatási intézményekben is, mivel több helyen is osztályokat akartak megszüntetni.