válság;Ukrajna;Szimferopol;Krím;

- Ukrán válság - Összecsapás a krími parlament előtt

Krími tatárok és oroszbarát aktivisták csaptak össze szerdán az ukrajnai Krími Autonóm Köztársaság fővárosában, Szimferopolban.

Az autonóm terület parlamentje előtt két ellentábor kezdett tüntetést: a kijevi hatalomváltást támogató krími tatárok és az azt ellenző oroszbarát csoportok. Előbbiek közel ötezren vonultak a parlament elé, utóbbiak a megmozdulás kezdetekor néhány százan voltak, de helyi jelentések szerint létszámuk gyors ütemben növekedve elérte a néhány ezret.
Az összetűzésnek sérültjei is vannak, több vérző fejű emberről érkeztek jelentések. Úgy tudni, hogy egy ember feltehetően szívroham következtében meghalt, holttestén nem találtak külsérelmi nyomokat.
A védőfelszerelés és pajzsok nélkül kivezényelt rendőrök nem tudták megakadályozni a verekedéseket, kivonultak a két tábor közül, amelyet addig elválasztottak egymástól. Rohamrendőrök és más különleges belügyi rendőri alakulatok tagjai nem tűntek fel a helyszínen.

A krími lakosok két, egymással merőben szemben álló álláspontra helyezkedtek. Egy részük nem ismeri el az új kijevi vezetést, és azt akarja, hogy a Krím szakadjon el Ukrajnától. Mások Ukrajna területi egységének megőrzése mellett szállnak síkra, és azt mondják, hogy nem engedik meg a Krím elszakadását.

Két hete adott hírt az ukrán média arról, hogy "féllegális" hadsereg szerveződik Ukrajna keleti és déli részén a Janukovics-rendszer szimpatizánsaiból azzal a nem titkolt céllal, hogy vidéken szembeszálljon a kijevi Majdan, azaz a Függetlenség tere tüntetőivel rokonszenvező helyi ellenzékiekkel. Az Ukrán Frontnak elnevezett egyesülésbe elsőként a kelet-ukrajnai Harkivból az Oplot (Erőd) nevű ketrecharcosok klubja, majd oroszbarát kozák szervezetek, néhány Afganisztánban szolgált veterán és a krími Orosz Motorosok csoportja állt be. Jelképük a cári időkből származó, orosz érdemrendeken használt fekete-narancs színű György-szalag. A krími parlament előtt összegyűlt, Oroszországot éltető demonstrálók is György-szalagot viselnek karjukon.
A krími parlament - a megjelent képviselők alacsony száma miatt - még nem kezdte meg a szerdára meghirdetett rendkívüli ülését, amelyen az autonóm területen kialakult helyzetet vitatnák meg.

Eközben Arszen Avakov ideiglenes belügyminiszter Valentin Nalivajcsenkóval, az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) főnökével együtt utasította a krími rendőrséget, hogy a rendfenntartó szervezetek tagjai ne provokáljanak semmiféle konfliktust, különösképpen fegyveres összecsapást a helyi lakossággal. Avakov kijevi sajtótájékoztatóján hozzáfűzte, hogy ez nem "a hatóságok gyengeségének" jele, hanem az egyetlen módja annak, hogy békés úton rendeződjön a helyzet a Krím félszigeten.
Oleh Tyahnibok, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) elnöke eközben biztosította a Krím félszigeten élőket - akiknek jelentős része orosz ajkú -, hogy jogaik nem csorbulnak. Kérte, hogy ne higgyenek azoknak a mendemondáknak, amelyek szerint ukrán nacionalista, "banderista" alakulatok tartanak a dél-ukrajnai területre "verni, ölni, pusztítani". "Ez teljes képtelenség, ostobaság, hazugság, aminek az a célja, hogy összeveszítsen bennünket" - hangsúlyozta a politikus.

A szlovák állampolgársági törvény miatt kialakult "alkotmányellenes jogi helyzet" mielőbbi megszüntetését kérték szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok a kormánytól és a parlamenttől.