Fidesz;Gyurcsány Ferenc;őszödi beszéd;zavargások;2006 ősz;

- Gyurcsány: a Fidesz készítette elő a 2006-os zavargásokat

Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz készítette elő a 2006 szeptember közepén elindult zavargásokat. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke erről hétfőn este beszélt egy érdi fórumon.

A Dorosz Dáviddal, a PM országgyűlési képviselőjelöltjével (Pest megye 1-es számú választókerület) és Szigetvári Viktorral, az Együtt 2014 társelnökével közösen tartott fórumon Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédről nyilvánosságra hozott titkosszolgálat anyagokkal kapcsolatban azt mondta, azokból egy dolgot sikerült megtudni: a szivárogtatás utolsó fázisában az anyagok a Fideszhez kerültek, ők készítették elő a sokszorosítást, a nyilvánosságra hozatalt, és "azt gondolom, hogy ők készítették elő - politikai értelemben egészen biztosan és némileg szervezési értelemben - a szeptember közepétől elindult zavargásokat".
Úgy fogalmazott: nyolc évig tagadták, letagadták, hazudtak és lebuktak. "Ha vereséget mérünk rájuk, ugyanilyen alávaló módon fognak viselkedni, és nem fognak könnyen beletörődni, ahogy nem akartak beletörődni 2002-ben, 2006-ban sem".

Kétszázötven jelöltet vettek nyilvántartásba hétfő este 7 óráig az egyéni választókerületi választási bizottságok - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu adataiból.