közlekedés;statisztika;biztosítás;

- Kiket ért a legtöbb kár 2013-ban Magyarországon?

Tavaly a fehér színű autók szenvedték el a legtöbb balesetet – a biztosító ügyfelei közül –, a rendszámokat figyelembe véve pedig az „L” betűvel kezdődőek kerültek a legtöbbször bajba. A férfi és a női ügyfelek között viszonylag kiegyenlített eredmény született, ugyanakkor a bak horoszkóppal rendelkezők messze megelőzték a többi 11 csillagjegy szülötteit ezen a listán. A keresztnevek vonatkozásában a Lászlók és a Katalinok jártak „az élen”.

A Generali Biztosító 2013-ban több százezer káresetet regisztrált, összesen 35 milliárdos értékben. A nemrég elkészült statisztikai adatokból azonban számos olyan érdekességet is találhatunk, melyek túlmutatnak a milliárdos kifizetéseken. A férfiak és a nők között például szinte teljesen kiegyensúlyozott kár-darabszámokat láthatunk, ugyanakkor, mivel a női ügyfelek enyhén felülreprezentáltak a biztosítónál, mindez azt is jelenti, hogy a hölgyek arányaiban valamivel kevesebb balesetet szenvedtek el, mint férfi társaik.

Lászlók és Katalinok kerültek a legtöbbször bajba

A nevek tekintetében a férfiak között egyértelmű lett a rangsor. A Lászlók a több mint 6 600 káresettel könnyedén előzték meg az Istvánokat (5 800 db) és a Józsefeket is (5 300 darab), míg 4 000 káreset fölé csupán a Jánosok (4 400 darab) és a Zoltánok (4 300 darab) tudtak „felkapaszkodni”. A hölgyek esetében sokkal szorosabb volt az eredmény, itt a Katalinok (2 300 db) és a Máriák között lényegében holtverseny született, utánuk következtek az Éva nevű hölgyek, akik 2 100 káresetet voltak kénytelenek elszenvedni. Meg kell említeni, hogy az Istvánnék (3 600 darab), Józsefnék (3 400 darab) és Lászlónék (3 400 darab) nagyban torzították az adatokat, hiszen ők ezekkel a „női” nevekkel szerepelnek az adatbázisban.

A Bakok és a Skorpiók között nagy volt a különbség

A csillagjegyeket vizsgálva már sokkal egyértelműbb volt a helyzet, hiszen a bak csillagjegyűek 17 500 káresettel magasan megnyerték a képzeletbeli versenyt. Második helyen gyakorlatilag holtverseny alakult ki a bikák és az ikrek között, míg a negyedik helyen a szüzek, az ötödiken pedig az oroszlánok végeztek. A nyilasok és a skorpiók találhatóak a lista utolsó helyein: a két csillagjegy szülöttei még a 12 000 káresetet sem érték el, szerencséjükre.

Az utakon nem szerencsés a fehér szín

Rátérve a pórul járt járművekre, a következőket láthatjuk: a gépjármű színeket tekintve a fehér járművek voltak a legnagyobb veszélyben tavaly, a közel 5 800 baleset majdnem kétszer annyi, mint amennyit a második és a harmadik helyen álló szürke (4 400 eset) és fekete járművek (2 800 darab) együttesen szenvedtek el. A rendszámok is érdekes eredményt mutatnak, az L-betűvel kezdődő rendszámú autók közel 12 900 esetben kerültek bajba, míg a második helyen az M-betűs autók (5 800 eset), a harmadik helyen pedig az K-betűvel kezdődő rendszámú járművek voltak 5 600 esettel.

A jelenlegi négy helyett ötmillió foglalkoztatottsági "álomhatárról" beszélt a miniszterelnök reggeli rádióinterjújában, bár azt nem említette, hogy a mostani számot is csak a kozmetikázott statisztikák és a gyakran értelmetlen, sőt megalázó, mégis erőltetett közmunka-programok húzzák fel.