per;Hegedűs Loránt;

- Március 7-én lesz ítélet Hegedűs Loránt egyházi perében

Március 7-én születik ítélet abban a perben, amelyben az eljáró jogtanácsos palástvesztést kért Hegedűs Loránt lelkészre a november 3-án, a Hazatérés templomában történt Horthy-szoboravatás miatt - döntött csütörtökön Budapesten az illetékes egyházmegyei bíróság.

Horváth György, a Budapest-Északi Református Egyházmegye ügyészként eljáró jogtanácsosa perbeszédében elsősorban azért kért hivatalvesztést, mert a lelkész a zsinati határozattal ellentétesen politikai rendezvényt tartott egy templomban. Azzal is vádolta a lelkészt, hogy olyan elveket hirdetett, egyebek mellett Horthy Miklós kultuszát, amelyekről nincs az egyházon belül közmegegyezés, ezzel pedig megosztja az egyházat és kárt okoz neki.

Emlékeztetett, hogy Hegedűs Loránt folyamatosan publikál a nyíltan fasiszta és antiszemita szellemiségű kuruc.info elnevezésű hírportálon, ami önmagában alkalmatlanná teszi arra, hogy lelkészként tevékenykedjen. Ez a szellemiség ugyanis ellentétes a református egyház elveivel, márpedig egy lelkésznek az egyház álláspontját, szellemiségét kell képviselnie - mondta.

Úgy vélekedett, hogy Hegedűs Loránt a szoboravatás előtt elmondott prédikációját is a zsidóság elleni uszításra használta fel, amikor Rákosi Mátyást, Kun Bélát és palesztin gyerekek gyilkosait emlegette, holott egy református parókusnak a megbékélést kell keresnie, nem feszültséget kell keltenie a vallási közösségek között.

Ebben a helyzetben pedig nem alkalmazható olyan büntetés, amely után továbbra is prédikálhat a templom szószékéről Hegedűs Loránt - érvelt Horváth György.

Csepregi Botond, a reformatus.hu főszerkesztője, akinek a panasza után megindult az eljárás Hegedűs Loránttal szemben, azt hangsúlyozta, hogy az esemény nem a református egyház, hanem egy politikai párt, a Jobbik céljait szolgálta.

Nemes Árpád, a tárgyalásról távol maradó Hegedűs Loránt ügyvédje, visszautasította a vádakat. Semmi nem bizonyítja, hogy a templomban nem hitéleti, hanem politikai rendezvény zajlott, és fogalmilag kizárt, hogy egy istentisztelet sértse a zsinati határozatot - mondta. Az istentiszteleten nem volt semmilyen antiszemita megnyilvánulás, arra pedig nincs befolyásuk, hogy mi jelenik meg a kuruc.infón - mondta az ügyvéd, aki többször heves, már-már kiabálásig fajuló szóváltásba keveredett a vádat képviselő jogtanácsossal a tárgyaláson.

A tárgyaláson a védelem folyamatosan kísérletet tett olyan dokumentumok becsatolására, amelyek szerintük Horthy pozitív tevékenységét igazolják. Ezeket a bíróság rendre elutasította azzal az indokkal, hogy a pernek nem tárgya Horthy Miklós történelmi megítélése.

A szoboravató rendezvényt az egyház megbízásából biztosító, tanúként megszólaló Tóth Csaba azzal érvelt Hegedűs Lóránt mellett, hogy a lelkész volt az egyetlen, aki visszautasította Simon Peresz izraeli elnöknek a "Magyarország felvásárlásáról" szóló nyilatkozatát. Tavaly november 3-án több száz megemlékező, köztük jobbikos országgyűlési képviselők jelenlétében avatták fel a Szabadság téren, a Hazatérés temploma előterében Horthy Miklós kormányzó bronz mellszobrát. Az ez alkalomból megtartott istentiszteleten beszédet mondott Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője is. Az istentisztelet idején több száz, zömében sárga csillagot viselő ellentüntető demonstrált a templom előtt a szobor felállítása ellen.

A történtek után a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke kérte az illetékes Budapest-Északi Református Egyházmegye esperesét a fegyelmi eljárás megindítására.

 Ukrajna magyarországi nagykövetével és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnökével is egyeztetett csütörtökön Mesterházy Attila a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje az ukrán helyzettel kapcsolatban.