Orbán Viktor;Szabadság tér;Mazsihisz;emlékmű;

Heisler András és Zoltai Gusztáv FOTÓ: Bielik István

- A Mazsihisz távol marad a holokauszt-emlékévvel kapcsolatos állami megemlékezésektől

A Mazsihisz egyelőre távol marad a holokauszt-emlékévvel kapcsolatos állami megemlékezésektől - közölte Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-vel.

 Zoltai Gusztáv azt mondta: bár Orbán Viktor miniszterelnöktől nagyon udvarias levelet kaptak, arra a három kérdésre, amelyet feltettek, nem kaptak választ.

Így "e pillanatban az a döntés", hogy nem vesznek részt az állami megemlékezéseken, a civil pályázati alaptól elnyert támogatásokat visszafizetik azok, "akik akarják". Emellett nemzetközi és hazai gyűjtést rendeznek azért, hogy megtarthassák programjaikat - tette hozzá.

A Mazsihisz vezetősége pénteken ül össze, hivatalosan ott hozzák meg a döntést, amelyet azután a közgyűlésnek kell megerősítenie - mondta.

Mint ahogy korábban arról a Népszava beszámolt, Orbán Viktor kormányfő válaszolt a Mazsihisz levelére, melyben azt írta:  "Február 15-én, a választási kampány hivatalosan is elkezdődött. Belátom, hogy a mostani pillanat aligha alkalmas arra, hogy együttérzéssel és higgadtan mondhassuk el véleményünket egymásnak" - fogalmaz Orbán Viktor kormányfő abban a válaszlevélben, amelyet a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőségének küldött, és amely megjelent a kormany.hu honlapon. A Népszava úgy értesült, hogy a MAZSIHISZ hamarosan egy hasonlóan visszafogott hangvételű levelet küld a miniszterelnöknek. Ebben azonban fenntartják korábbi álláspontjukat, tehát, ha nem változik érdemben a kormány hozzáállása, marad a „bojkott” az állami projektekkel kapcsolatban.

Orbán Viktor megfogalmazása szerint az a veszély fenyeget, hogy "a legnagyobb jó szándék mellett sem halljuk meg egymás hangját". Ezért a miniszterelnök a levélben azt javasolja, hogy a párbeszédet "a mindannyiunk számára megújulást hozó húsvéti ünnepek után" folytassák. Kezdeményezte ugyanakkor, hogy munkacsoportjaik, ha lehet, addig is folytassák a munkát. A kormányfő írásában hangsúlyozza, "kormányaim, az előző és a mostani is, zéró toleranciát hirdetnek az antiszemitizmussal szemben, nyitottsággal, együttérzéssel fordul az áldozatok, az emlékezni akarók és az emberi méltóság hívei felé".
Hozzáteszi, azért hozták létre 1998 és 2002 között a Páva utcai Holokauszt Múzeumot, és vezették be a holokauszt-emléknapot, hogy az egész emberiséget s így az egész magyar nemzetet sújtó tragédiával a jövő generációi is minden évben szembenézhessenek.

Orbán Viktor kiemeli, abban is egyetért a Mazsihisz vezetőségével, fontos, hogy a vészkorszak borzalmainak megismertetése mellett "gyerekeink a magyar–zsidó együttélés történelmét is megismerjék", különös tekintettel azokra az értékekre, amelyeket a magyarság és a zsidóság egymásnak adott, ezzel gazdagítva a magyar történelmet és kultúrát, "segítve közös felemelkedésünket".

A Mazsihisz közgyűlése február 9-én döntött úgy, hogy egyelőre nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain. Arra kérték a kormányfőt, állítsa le a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű felállítását, továbbá a józsefvárosi Sorsok Háza-projektet, és "közéleti-szakmai megnyilvánulásai miatt" váltsa le a Veritas kutatóintézet éléről Szakály Sándort.
A kabinet - a Magyar Közlönyben szerdán megjelent kormányhatározat szerint - március 19-éről május végére módosította a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó emlékmű megvalósításának határidejét.

A levelet itt olvashatja el!

 

Kövessen minket a Facebookon és a Twitteren is!

Két újabb országos nemzetiségi önkormányzatot, a szerbet és a szlovákot, valamint két pártot vett nyilvántartásba jelölőszervezetként csütörtök reggeli ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Így már összesen 80 szervezet indulhat a választáson.