Századvég Alapítvány;állami megrendelések;állami megbízás;

- Újabb megbízás a Századvégnek

Újabb tanulmányokat rendelt az állam  a Századvégtől és Strategopolistól - írta a napi.hu. Giró-Szász András kormányszóvivő egykori cégei adhatnak tanácsot más mellett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek és az Emberi Erőforrások Minisztériumának.

A Strategopolis Kft. és a vele személyi átfedést mutató és azonos székhelyen bejegyzett Századvég Gazdaságkutató Zrt. az új munkákat nem nyilvános ajánlattétel után kis értékű - 25 millió forint alatti -  közbeszerzéseken nyerte el.

Az elmúlt évek közbeszerzésein sikerrel szerepelt Pintér Sándor egykori biztonsági cége is, amely néhány hónappal ezelőtt olyan emberek tulajdonába került, akik több szálon kötődnek a belügyminiszterhez - erről már az origo.hu írt.

A Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. új tulajdonosai társak voltak Pintérrel és családtagjaival több cégben, egyikük pedig a szomszédja is volt egy időben.

Hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek tegnap a székesfehérvári szocialisták, mert szerintük a város fideszes vezetése 5 milliárd forintot herdált el közpénzből. Márton Roland, a baloldal képviselőjelöltje és Horváth András MSZP-s képviselő a Fejér Megyei Főügyészség bejárata előtt arról beszélt, hogy a település kormánypárti irányítói szándékosan csődbe vitték a város többségi tulajdonában lévő fűtőerőművet, majd azt a kormány támogatásával, az eredeti értékénél jóval drágábban ismét megvásárolták.