egyetem;diákok;tanulás;

Fotó: thinkstock

- Miért mennek külföldre a magyar diákok?

A Milestone Intézet felmérése szerint a vezető brit egyetemeken tanuló magyar diákok többsége tanulmányi és majdani munkavállalási okokból ment külföldre. A diákok által adott válaszokból kiderül, hogy többségük kifejezetten jól érzi magátodakint, és elégedett mind a tanulmányok minőségével, mind a társasági élettel. Sokat elárul, hogy a 116 megkérdezettből mindössze ketten nem ajánlanák másoknak a külföldi továbbtanulást.

A felmérés során többek között arról kérdeztük a brit topegyetemeken tanuló magyar fiatalokat, hogy miért döntöttek a külföldi továbbtanulás mellett. A diákok több válaszlehetőséget is megjelölhettek. A motivációk között szinte az összes diák megnevezte a tanulmányok minőségét, és sok magyar fiatal gondolta, hogy a legjobb brit egyetemeken szerzett diploma birtokában több
munkalehetősége adódik majd. A diákok világra való nyitottságát jelzi, hogy több, mint kétharmadukban ott munkálkodott
a kalandvágy, illetve az igény a nyelvi készségek fejlesztésére. Tudatosságukat mutatja, hogy sokuknál szempont volt a diákközpontú egyetemi oktatás, és minden negyedik diák döntését befolyásolta a brit típusú diákhitel lehetősége (az ottani
rendszerben a hitelt csak akkor kell törleszteni, ha a későbbi éves kereset mértéke meghalad
egy meghatározott összeget).

A válaszokból úgy tűnik, hogy a diákok maguk miatt és nem a környezetük nyomására mentek ki, hiszen igen kevesek döntésében játszott szerepet, hogy a barátok is külföldi egyetemekre készülnének. Ugyanakkor a fiatalok közel 40 százalékánál szempont volt, hogy függetlenedjen a családtól.

Beomlott a nagy hótól egy egyetemi üdülőközpont tetőszerkezete hétfőn este Dél-Koreában, tízen életüket veszítették, több mint százan megsebesültek – jelentette be a dél-koreai rendkívüli helyzetek hivatala. Első éves egyetemisták „gólyabáljára” készültek, több mint 560 diák tartózkodott a diákszállóban. Két sérült állapota súlyos, több órába telt, mire mindenkit kimentettek.