Orbán-kormány;MSZP;

- MSZP: Cinikus az Orbán-kormány

A szocialisták szerint hiába zárul a házasság hete rendezvénysorozat, a magyar családoknak nem volt okuk ünnepelni, mivel az Orbán-kormány intézkedései leginkább őket sújtották.

Bangóné Borbély Ildikó elnökségi tag úgy véli, hogy a Fidesz által tönkretett magyar munkaerő-piacról külföldre menekülő több százezer honfitársunk szinte mindegyike szétszakított családot hagyott maga után.

A szocialista politikus szavai szerint a gyermekek nem láthatják hosszú hónapokig édesapjukat vagy édesanyjukat, házastársak a párjukat. Ilyen helyzetben a házasságot ünnepelni több mint cinikus. Miközben arról sem feledkezhetünk el, hogy a nem házasságban, de együtt élő százezrek mennyi negatív megkülönböztetést szenvednek el az államtól.

Bangóné Borbély Ildikó szerint a házasság hete kapcsán a Fidesz-KDNP kormány jobb, ha elbújik, és meg sem szólal. Mint fogalmazott, bűneikre, amiket a magyar családok, párkapcsolatok, szülők és gyerekek ellen elkövettek, nincs, és nem is lehet felmentő magyarázat.

A Mesterházy-kormány olyan országot épít, ahol a párkapcsolatban élők - akár házasok, akár nem - egyforma megbecsülést kapnak. Olyan államot építünk, ami kiszolgálja állampolgárait, nem pedig kiszolgáltatja őket a hatalom kénye-kedvének - tette hozzá az MSZP elnökségi tagja.

Gyurcsány Ferenc szerint 24 évvel a rendszerváltozás után Magyarországon történelmi válság van. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szombati évértékelőjén azt is kijelentette: tavasszal Mesterházy Attila MSZP-elnök vezetésével meg fogják nyerni a választást.